2024. március 29., péntek

Kezdjük a szeretetet elölről

A belgrádi BITEF az emberi kapcsolatokat helyezi az idén előtérbe

Mint ahogy azt már megszokhattuk, a BITEF nemzetközi színházi fesztivál ezúttal is feszegeti a határait. Eleget téve az alternatív színjátszás új követelményeinek, az úgynevezett black box-nak, a versenyelőadások többségét nem színházban, illetve színházi környezetben adják majd elő, hanem a Belgrádi Kikötőben. Az előadások többsége interaktív lesz, vagyis a nézők részesei lesznek az előadásoknak.

Újdonsággal készül a színházak szerelmeseinek az immáron 53. BITEF fesztivál, amely figyelmének központjában a párkapcsolat, a családi viszonyok, a társadalom áll majd. Így a fesztivál egyik kulcsfontosságú előadása az Erkölcstelen mesék – 1. rész: Anyaház című előadás, amit Phia Menard és Jean-Luc Beaujault rendezett. A franciaországi előadás, amelyre szeptember 22-én kerül sor, egy installációs performance, és mint arra Ivan Medenica, a BITEF művészeti igazgatója rámutatott, görbe tükröt állít a társadalom és az egyén felé. Az előadás alatt ugyanis a művész egy kartonból igyekszik várat építeni, és verejtékes, kemény munkával sikerül is majd neki, ám ahogy ezt a kínszenvedést csendben végignézi a közönség, a vár összeomlásánál sem fog senki a védelmére kelni, bár megtehetné. Szavai szerint ez a kartonvár a civilizációt jelképezi, amely ma minden szinten omladozik és az emberiség csendben viseli az összeomlását.

Phia Menard elmondta, a művészet nem lehet didaktikus, nem taníthat, csupán választási lehetőséget kínálhat, miután rámutat a gyenge pontokra. Az előadás célja nem az volt, hogy felülbíráljuk magunkat, hanem inkább az, hogy ráébressze a közönséget arra, hogy küzdjön a szeretetért.

A BITEF idei jelmondata ugyanis a Kezdjük a szeretetet elölről. Társadalmunk gyenge pontjait célozza meg: a párkapcsolatok törékenységét, a családok felbomlását és a társadalmi értékek változását. Rámutat ugyanakkor az egyre több hulladék okozta gondokra, a brazil A húsról és betonról című előadás fontos eleme ugyanis a nagyobb mennyiségű hulladék. Hogy ezt fel tudják használni, Belgrádban hulladékgyűjtő akcióba kezdenek, amikor is a lakosság műanyag flakonokat, toalettpapír-gurigákat és fogkrémtubusok tömegét adhatja majd le a város több pontján. És bár az előadások új helyszínt kaptak, még egy újdonság került a fesztivál repertoárjára, mégpedig a cirkuszi sátor, hiszen a versenyprogram egyik előadása éppen a korszerű cirkuszi előadás, a CirkoBalkana előadása.

A BITEF fesztivált, amire szeptember 22-e és 26-a között kerül sor, ezúttal is számos kísérőprogram követi. Ezek a kísérőprogramok pedig már jóval korábban, már 17-én elkezdődnek. A kísérőprogramok során az érdeklődők megismerkedhetnek a külföldi színházak művészeivel, megemlékezhetnek Borka Pavićević dramaturg munkásságáról, és olyan koncertnek is a részesei lesznek, amire eddig még itt, ezen a területen nem került sor, a klasszikus zene és a klub zene, vagy DJ-zene párosítására.

A jegyek már elővételben megvásárolhatók.