2024. április 16., kedd

Miért éppen Vajdaság?

Szerbia – a tartománnyal az élen – vezető szerepet tölt be a régióban a külföldi beruházások számának tekintetében

A vajdasági befektetési lehetőségekről tartottak konferenciát tegnap a Vajdasági Gazdasági Kamarában.

Az Invest in Vojvodina elnevezésű tanácskozás három részből állt, amelyek során a régió gazdasági intézményeinek képviselői cserélhettek tapasztalatot, és bemutatták azokat a pozitív példákat a gazdaság terén, amelyek követendőek, a konferencia harmadik részében pedig a cirkuláris gazdaság témakörét taglalták a résztvevők.

A tanácskozás szélesebb képet fest arról, hogy miképpen érdemes manapság befektetni Vajdaságban – mondta megnyitóbeszédében Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke.

Boško Vučurević megnyitja a konferenciát (Fotó: Dávid Csilla)

Boško Vučurević megnyitja a konferenciát (Fotó: Dávid Csilla)

– Az utóbbi három évben nagy élőrelépést tettünk a térség fejlődése terén, azért, hogy megfelelő üzleti környezetet teremtsünk Vajdaságban. Ezért hoztuk létre többek között a Vajdasági Fejlesztési Ügynökséget, amely különféle intézkedések révén serkenti a fejlődés mértékét. Ezek a tevékenységek ösztönzik és támogatják az újabb foglalkoztatást és az új berendezések, eszközök beszerzését, valamint a technológia korszerűsítését – mondta Milićević. Hozzátette, hogy Szerbiában és Vajdaságban az utóbbi néhány évben megfelelő közeg alakult ki a befektetések ösztönzésére. Minderről konkrét számok és adatok is tanúskodnak, hiszen a múlt évben 4,5 százalékkal növekedett a bruttó hazai össztermék értéke – ez az utóbbi évtized legmagasabb szintje. Kiemelte, hogy mindez arról tesz tanúbizonyságot, hogy a hazai vállalatok jól működnek, és a külkereskedelmi árucsere-forgalom növekszik, az ipari termelés is gyarapodik, valamint a szolgáltatási szektor és az idegenforgalom terén is megfelelő mértékű az előrehaladás.

– Az idei év első hat hónapjának adatai szerint az élelmiszeriparban folytatódtak a pozitív tendenciák Vajdaságban, 8,8 százalékos a növekedés. A külkereskedelem növekedése ebben az időszakban 6,2 milliárd eurót tett ki, ebből 2,9 milliárd euró csupán a kivitel, és ez az összeg 8,3 százalékkal növekedett – hangsúlyozta Milićević.

Azt, hogy Szerbia jó úton halad, a Financial Times által megjelentetett adat is alátámasztja – mondta Milićević. A szaklap ugyanis 2018-ban a közvetlen külföldi befektetések első számú célállomásává nyilvánította az országot.

– Nagyon fontos a két ország gazdasági együttműködésében egyrészt Csongrád-megye, másrészt Vajdaság, hiszen a földrajzi közelség, illetve a történelmi hagyományok alapján a vállalkozások már most is komolyan együttműködnek – mondta Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Kereskedelem és Iparkamara építési ágazatért felelős alelnöke.

Nemesi Pál (Fotó: Dávid Csilla)

Nemesi Pál (Fotó: Dávid Csilla)

– A magyar gazdaság az elmúlt években nagyon jól teljesített, hiszen a GDP, az EU átlaga fölötti mértékben növekedett. Ez azt jelenti, hogy a magyar vállalkozások megerősödtek, és a külföldi befektetések iránt is jelentős érdeklődés mutatkozik. Elsősorban a kis- és közepes vállalatok gazdasági aktivitása, partnerkeresése a Kárpát-medencén belül esedékes és aktuális. Ez a Magyar Kormány, illetve a kamarai rendszer törekvéseivel is egybeesik, hiszen a közelmúltban alapult meg a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamara, amelynek elsődleges célja, hogy a szomszédos országokban működő kis- és közepes vállalkozások gazdasági kapcsolatait erősítse, és segítse a hálózatépítést. Ennek keretében vagyunk itt ezen a rendezvényen.

A szervezők képviseletében Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke és Robert Čoban, a Color Press Csoport elnöke mondott köszöntőbeszédet.

Vučurević rámutatott arra, hogy az állami és tartományi szinteken végrehajtott intézkedések, a kamarákkal és más intézményekkel folytatott együttműködés nagyon jó gazdasági eredményeket hozott. Kiemelte, hogy nagy előrelépés a kereskedelmi csere tízszázalékos növekedése az év első hét hónapjában, ami több mint hétmilliárd eurót tesz ki, a Vajdaságból származó kivitel ebből 3,5 milliárd euró.

Robert Čoban elmondta, hogy a tanácskozás kiváló lehetőség arra, hogy összehozza mindazokat, akik hozzájárulhatnak a külföldi és a hazai beruházások dinamikusabb növekedéséhez.