Tragédiákkal figyelmeztető hónapok

Virág Árpád

2019. szeptember 3., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Június elejétől augusztus közepéig 150-en vesztették életüket a szerbiai utakon a különböző közúti szerencsétlenségekben. A nyári hónapok egyébként is minden évben a leggyászosabbnak számítanak ebből a szempontból: ilyenkor indulnak útnak a legtöbben, ekkor van a szabadságok, nyaralások időszaka, ilyenkor a legtöbb a turista, és az országon csak átutazó külföldiek száma is ezekben a hónapokban a legmagasabb. Aggasztó azonban, hogy annak ellenére, hogy egyre inkább bővül az országban az autóutak hálózata, fejezik be sorra a még munkálatok részét képezett kilométereket, s ezáltal könnyebb továbbjutást, minőségibb közlekedést szavatolnak az utasoknak, a balesetek száma nemhogy nem csökken, hanem évről évre emelkedik is. A statisztikának senki sem szeret hinni, amikor azonban a halálos áldozatok folyamatos növekedésének a kimutatásáról beszélünk, aligha van okunk megkérdőjelezni az elszomorító adatokat. Júliusban 63 személy vesztette életét, számoltunk be korábban lapunk hasábjain is, s ez már csak azért is aggasztó számadatnak számít, mert a korábbi években soha nem haltak meg ennyien az egyik legforgalmasabbnak számító hónapban, mint az idén. A közúti balesetek 2017-ben és 2018-ban is kevesebb halálos áldozatot követeltek: két évvel ezelőtt júliusban 51-et, tavaly 42-t. Augusztus, sajnos, évről évre még kritikusabb hónapnak számít a szerencsétlenségek száma szempontjából. Az illetékesek rendre arra szólítják fel a gépkocsivezetőket, hogy figyelmesen, az előírásokat betartva, maguk és mások életét szem előtt tartva vezessenek. Két évvel ezelőtt augusztusban 54-en, tavaly 63-an lelték halálukat az utakon szerencsétlenségek következtében. A számok tehát magukért beszélnek: nem figyelünk oda eléggé, s ez ránk és másokra nézve is súlyos következményekkel járhat.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Amikor már a statisztika és mi magunk is abban reménykedtünk, hogy a nyári hónapoknak, a csúcsszezonnak a végével békésebb körülmények uralkodnak el az utakon, akkor szeptember is bizonyította, hogy korántsem jött még el az ideje a fellélegzésnek. Vajdaságban két helyen, Nagyfénynél, valamint Ada és Zenta között is tragédia történt, melynek következtében az előző településnél három, az utóbbi úton egy személy hunyt el. Óvatosságra intő tragédiák ezek: augusztus hónap is hasonlóan, egyszerre több helyen bekövetkezett súlyos szerencsétlenséggel indult, s most mintha ez a hónap is arra akarna figyelmeztetni, hogy nincs még vége a tragikus nyárnak az utakon…

Szinte hihetetlennek tűnik sokak számára az, hogy a balesetek áldozatainak száma továbbra is olyan okok miatt növekszik, mint a figyelmetlenség, a fáradtság, a biztonsági öv bekapcsolásának hiánya, ittas vezetés. Vannak olyan biztonsági intézkedések, amelyeknek a betartása már rutinműveletnek kellene, hogy számítson: semmit sem változtat az utazás kényelmén az, hogy rajtunk van az öv, viszont életet menthet, s ezt szem előtt kellene tartani annak is, aki esetleg „nem szereti”, hogy az üléshez van rögzítve. Annak is régen tudatosodnia kellett volna már mindannyiunk agytekervényeiben, hogy alkohol fogyasztását követően nem jó „buli” kormányt ragadni, még akkor sem, ha azt képzeli valaki, ő a legmagabiztosabb sofőr a világon. A koncentrálóképesség, a reflexidő úgy csökken, hogy azt észre sem veszi az ember. Sokakról derült már sajnos ki, hogy nem volt igazuk, amikor azt hitték, részegen is elvezetik a kocsit hazáig…

Félve várjuk a szerbiai utakon történt balesetek egyenlegének végleges augusztusi, majd szeptemberi kimutatásait. Amíg szörnyülködünk az adatokon, az is jusson eszünkbe, mi is tehetünk valamit a közlekedés biztonságáért, ha mást nem, lebeszéljük a fáradt, ittas ismerőst arról, hogy vezessen, vagy rábeszéljük utastársainkat arra, hogy igenis kössék le magukat, még ha hátul utaznak is. Adja a sors, hogy ne kelljen soha meghálálniuk a jó tanácsot!


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége