2024. március 29., péntek

Új tanév korszerű világításban

Az Október 10. Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén járt Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár

Hétfőn elkezdődött az új tanév. Az általános iskolák többségében színes programmal fogadták az elsős tanulókat, majd ismerkedős órával megkezdődött számukra a diákélet. Így volt ez a szabadkai Október 10. Általános Iskolában is, ahol a tanévnyitó ünnepségen jelen volt Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár.

Az ünnepséget a diákok, pedagógusok és szülők is megtekintették (Fotó: Gergely Árpád)

Az ünnepséget a diákok, pedagógusok és szülők is megtekintették (Fotó: Gergely Árpád)

A tanévnyitó ünnepség az elsős diákok bevonulásával vette kezdetét, majd Nyilas Mihály köszöntötte az egybegyűlt tanulókat, pedagógusokat és szülőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati szinten is azon dolgoznak, hogy javítsanak az oktatási feltételeken, különösen az intézmények infrastruktúráján, az épületek állapotán és az iskolák felszereltségén. Ezt bizonyítja az is, hogy számos iskolában a nyári szünidő alatt folytak a felújítási munkálatok. A tartományi oktatási titkár kiemelte, hogy ez így volt az Október 10. Általános Iskolában is, ahol a világítóberendezések cseréje történt meg a nyár folyamán.

A tanévnyitó ünnepségen Nyilas Mihály mondott köszöntőbeszédet (Fotó: Gergely Árpád)

A tanévnyitó ünnepségen Nyilas Mihály mondott köszöntőbeszédet (Fotó: Gergely Árpád)

Nyilas Mihály köszöntője után Đurić Kiss Melinda, az intézmény igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Köszönetet mondott Nyilas Mihálynak, hogy jelenlétével megtisztelte az iskola ünnepségét, az elsősöknek pedig azt kívánta, hogy érezzék magukat jól az iskolában. A beszédek után az alsós diákok színes zenés, verses összeállítással köszöntötték elsős iskolatársaikat.

Az ünnepség után megtartott sajtótájékoztatón Nyilas Mihály a tanévkezdésről szólt.

Nyilas Mihály az Október 10. Általános Iskola elsőseivel (Fotó: Gergely Árpád)

Nyilas Mihály az Október 10. Általános Iskola elsőseivel (Fotó: Gergely Árpád)

– A mai napon elkezdődött az új tanév, összesen 232 ezer általános iskolás és középiskolás diákkal, valamint óvodás gyermekkel Vajdaságban. Ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos az oktatás, hiszen a társadalom egy nagy létszámú csoportja tanul, valamint vesz részt az oktatói-nevelői munkában. Mindig azt mondjuk, hogy diákjaink, gyerekeink a jövő. A jövőt pedig meg kell becsülnünk. A társadalomnak és a politikának fokozottan oda kell figyelniük rájuk. Az elmúlt évek éppen erről szóltak. Sokat ruháztunk be iskoláinkba, és az oktatási reform is megkezdődött – mondta a tartományi oktatási titkár.

Nyilas Mihály külön szót ejtett a magyar nyelvű oktatásról.

– Közös erővel idén még sikeresebbek voltunk a magyar oktatás megőrzésében, mint az előző évben. Ott, ahol bármilyen veszély fenyegette a magyar osztályokat, vagy akár magát az intézményt, sikerült megakadályoznunk a megszűnést. Csak kivételes esetekben kellett másképp tennünk, ott ahol már csak egy-két diák van. Az ő esetükben utazással, és az útiköltségek biztosításával oldottuk meg taníttatásukat. Általános iskoláinkban a magyar elsősök valamennyivel többen vannak, mint 1300-an. Ez a szám évről évre csökken. Ezen szeretnénk változtatni. A demográfiai intézkedések is ezt a célt szolgálják. Abban bízok, hogy nincs messze az az idő, amikor ezek a számok nagyobbak lesznek – mondta Nyilas Mihály.

Đurić Kiss Melinda a sajtó képviselőinek elmondta, hogy az idei évben 372 diák kezdte el a tanévet az intézményben.

Nyilas Mihály és Đurić Kiss Melinda az iskola 18 magyar elsős diákjának osztálytermében (Fotó: Gergely Árpád)

Nyilas Mihály és Đurić Kiss Melinda az iskola 18 magyar elsős diákjának osztálytermében (Fotó: Gergely Árpád)

– Az idei évben magyar nyelven 18, szerb nyelven pedig 30 elsős diák kezdte meg tanulmányait iskolánkban. Minden tanév újdonságokat is tartogat, nem csak a szülők, a tanulók, hanem az intézmény számára is. Kiemelném a tartományi oktatási titkárságnál megnyert pályázatunkat, amelynek köszönhetően eszközöket kaptunk arra, hogy a neonégőket teljes egészében lecseréljük LED égőkre. Nagyon örülünk, hogy az idei tanévet már olyan tantermekben tudjuk kezdeni, ahol a világítás minden feltételnek megfelel – mondta az igazgató.

Végezetül Nyilas Mihály az igazgató társaságában meglátogatta az iskola elsős tanulóit az osztálytermekben, ahol többek között megtekintette a magyar elsősök ismerkedős játékát.