2023. február 1., szerda

Hivatalosan is átadták a felújított zentai medencét

Pénteken délelőtt a nyár elején felújított zentai medencét azon vállalatok képviselői látogatták meg, amelyek támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a beruházás. A Japan Tobacco International dohányfeldolgozó cég zentai dohánygyára és a Biospringer RS több mint 3,5 millió dinárt fektettek be a parkoló, a medence körüli lebetonozott felület, az új bejárat és a medencéhez vezető gyalogút kibővítésébe, illetve felújításába. A medence megtekintése során Aleksandar Živkov, a zentai dohánygyár igazgatója elmondta, vállalatuk arra törekszik, hogy folyamatosan hozzájáruljon azon települések életminőségének fejlesztéséhez, ahol a tevékenységüket végzik, és örömmel vettek részt a medence felújításában, mert ezzel nemcsak a fürdőzők kényelmét növelték, hanem biztonságosabbá is tették a létesítményt. Živkov egyben a jelenlévőket emlékeztette, hogy a JTI támogatása csupán egy azon jótékonysági tevékenységeik közül, amelyeket helyi szinten valósítanak meg, s hozzáfűzte, ennek jegyében örömmel nyújtanak támogatást a jövő heti városnapi rendezvénysorozathoz is.

A felújításhoz összefogás kellett (Fotó: Horváth Zsolt)

– Az biztos, hogy Zenta mindig számíthat a JTI segítségére – emelte ki nyilatkozatában a zentai dohánygyár igazgatója.

– Alapvető célkitűzésünk az volt, hogy még biztonságosabbá tegyük a zentai medencét és a községben élők szabadidős tevékenységét, szórakozását. Ennek jegyében a sportcsarnok parkolójából közvetlenül meg lehet közelíteni az új bejáratot, amely mellett egy több mint száz kerékpár tárolására alkalmas tárolót is kiépítettünk, s egy bejáratot a medence területére, amelyet jövő évtől használhatnak, az e bejárat és a medence közötti utat is felújítottuk – nyilatkozta Újvári Tibor, a Biospringer igazgatója, aki hozzáfűzte, vállalatuk nagy hangsúlyt fektet a dolgozóik biztonságos munkavégzésére is, aminek köszönhetően 756 nap telt el az utolsó üzemi balesetük óta, és erre nagyon büszkék, s örömmel csatlakoztak a többi vállalathoz, amelyek hozzájárultak a felújításhoz és a medence használatának biztonságossá tételéhez.

– Az idén negyven éve működő medence már nagyon megérdemelte a felújítást, szerencsére községünkben vannak olyan cégek, mint a JTI és a Biospringer, amelyeknek magas a közösségi felelősségérzete, és segítséget nyújtanak az önkormányzatnak és Zenta lakosságnak, hogy még tartalmasabban tudják a szabadidejüket eltölteni – nyilatkozta Czegledi Rudolf polgármester.

Elhangzott, hogy az idei munkálatokkal a felújítás első három fázisa ért véget, s az utolsó fázis is a tervek között szerepel. Az elképzelések szerint a munkálatok utolsó fázisában a medence homokfúvását, újrafestését és a hátramaradt betonszint újjáépítését végzik el.