2024. március 28., csütörtök

Könnyítés az általános és középiskolás diákoknak

Kishegyes község 8 millió dinár értékű oktatási pályázata

Kishegyes község önkormányzata átfogó támogatási rendszert hozott létre, amely segítségével a gyerekeket végigkíséri az óvodától egészen az egyetemig. A középiskolás diákokat illetően ez az útiköltség vagy a bentlakási költség. Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere arról számolt be lapunknak, hogy az önkormányzat kiírta az erre vonatkozó pályázatát a 2019/20-as iskolaévre.

Az önkormányzat 300 diák utaztatási és bentlakási költségéhez járul hozzá (Fotó: Lakatos János)

Az önkormányzat 300 diák utaztatási és bentlakási költségéhez járul hozzá (Fotó: Lakatos János)

– Az önkormányzat, mint minden évben, az idén is hozzájárul az általános és  középiskolások utaztatási költségeihez, illetve a diákotthoni vagy a magánszállással járó kiadásokhoz. A támogatásra vonatkozóan pályázatot írtunk ki, amelyre szeptember 14-éig lehet jelentkezni. A pályázási feltételek kis módosítással megegyeznek a múlt éviekkel: ezúttal a színkitűnő és a szociális segélyben részesülő diákok is teljes költségtérítést kapnak. A 4,5-ös átlagú, illetve családi pótlékban részesülő tanulók költségeinek a 40 százalékát fedezzük. Aki osztályt ismétel, az nem jogosult a támogatásra. Ezzel arra szeretnénk ösztönözni a diákokat, hogy minél jobban tanuljanak – mondta el az alpolgármester.

A korábbi években a kishegyesi önkormányzat több mint 300 községbeli diákot támogatott ilyen módon. A múlt évben mintegy 8 millió dinárt fordítottak a célra, ennek 30 százalékát a tartomány biztosította, a többit pedig a községi költségvetésből fedezték – számolt be Kerekes, majd arról is szólt, hogy az önkormányzat az idén is támogatni fogja az első osztályba indulókat. Tavaly 3000 dinárt kapott minden kisdiák, az idén még nem határozta meg az összeget a községi tanács, de az alpolgármester reményei szerint magasabb lesz a tavalyinál. Végezetül azt is megtudtuk tőle, hogy az önkormányzat októberben kiírja a pályázatot az egyetemisták ösztöndíjára is. Az útiköltségre és a bentlakási költségekre vonatkozó pályázati kiírást az érdeklődők megtalálhatják az önkormányzat honlapján: www.maliidos.com , vagy személyesen az önkormányzat szolgálati pultjánál.