2024. március 29., péntek

Az adai híd befejezése körül újra nagy a bizonytalanság

Adán az idén tartományi támogatásból tervezték rendbe tenni a Tisza-hidat és a bekötőutakat, de sikertelennek tűnik a közbeszerzési pályázat

A tartományi kormány az év elején 91 millió dináros pályázati támogatást hagyott jóvá Ada községnek az adai Tisza-híd és a környező bekötőutak befejezésére és rendbehozatalára, hogy a létesítmény megkaphassa a végleges használati engedélyt, és ezzel lezáruljon a létesítmény építése, amelyet még 2006-ban kezdtek meg. Az adai függőhidat 2010 decemberében adták át a közúti forgalomnak, de a kivitelező cég csődje miatt a létesítményen azóta sem készült el a közvilágítás és a vízelvezető árkok, valamint közben a bácskai oldalon jelentősen megsüllyedt a hídra vezető bekötőút egy szakasza. Bilicki Zoltán adai polgármestertől megtudtuk, hogy a községi önkormányzat szándéka ellenére valószínűleg tovább csúszik a Tisza-híd befejezése, mert a közbeszerzési pályázatra beérkező egyetlen ajánlat szerint a kivitelező a tervezői árnál jóval nagyobb összegért végezné el a munkálatokat, ami elfogadhatatlan.

Adán a helyi gazdaság működése miatt is fontos a Tisza-híd (Fotó: Csincsik Zsolt)

Adán a helyi gazdaság működése miatt is fontos a Tisza-híd (Fotó: Csincsik Zsolt)

– Az év elején a tartományi kormány jóváhagyott 91 millió dinár támogatást Ada község önkormányzatának. Ebből lett volna elvégezve a hídra vezető utak rendbetétele, a hídon a korlát átfestése, a teljes közvilágítás és a térfigyelő kamerarendszer kiépítése, illetve a vízelvezető árkok kialakítása – magyarázta Bilicki Zoltán. – A Tartományi Nagyberuházási Igazgatósággal közösen kiírtuk a közbeszerzési pályázatot a munkálatok elvégzésére. Július 4-én bontottuk fel az ajánlatokat, jobban mondva az egyetlen beérkezett ajánlatot. Sajnos, ez az ajánlat 12-13 millió dinárral nagyobb volt a tervezői árnál, annál az összegnél, amit előirányoz a beruházásra. Az idevágó törvény értelmében ezt az ajánlatot nem tudjuk elfogadni. Bár a törvény lehetőséget ad az ajánlattevővel a párbeszédes megegyezésre. Ennek a lényege, hogy részletesebben ismertessük az építkezési feladatot, és amennyiben lehetséges és a kivitelező számára elfogadható, az árajánlatát leengedje a tervezői ár szintjére. Ha ez a kivitelező számára elfogadhatatlan, akkor a közbeszerzést meg kell ismételni. Valószínűleg még egyszer kiírjuk a közbeszerzési pályázatot, mivel gyanítom, hogy a kivitelező ilyen nagy mértékben a saját árait nem fogja megváltoztatni – közölte az adai polgármester, aki hozzátette: – A híd befejezése valószínűleg tovább csúszik. A munkálatok elvégzését illetően őszintén szólva nem tudnék dátumot mondani. Előfordulhat, ha a második közbeszerzési eljárás is sikertelen lesz, akkor a tartomány felbontja velünk a támogatásról szóló szerződést. Lehet, hogy jövő januárban újra kell pályázni, átnézni a saját terveinket, azokat újraárazni egy nagyobb összegre, valamint oly módon kiírni a közbeszerzést, hogy esetleg több kivitelezőt is érdekeltté tegyünk. Ha a második kiírás szintén sikertelen lesz, akkor nyilvánvaló, hogy a tervezők által meghatározott összeg nem elég a munkálatok elvégzésére. Ada község önkormányzata egyelőre nem tehet mást, mint hogy vár, és meglátja a helyzet alakulását. Remélem, hogy a második közbeszerzési kiírás sikeres lesz – nyilatkozta.

Bilicki Zoltán elmondta, hogy az adai függőhídnak nincs állandó használati engedélye, és fontos lenne, hogy ezeket a munkálatokat elvégezzék, hogy a létesítmény megkaphassa a végleges használati engedélyt. Az adai önkormányzat mindent megtesz azért, hogy befejezzék a projektumot, de nem minden rajtuk múlik. Viszont nagyon óvatosan és megfontoltan kell lépniük, nehogy újabb gondot okozzanak maguknak. Kiemelte, hogy Adára nap mint nap 700-800 ember jár be dolgozni, a helyi Műszaki Iskola diákjairól nem is beszélve. Megjegyezte, hogy a dolgozók nagy része Bánátból érkezik, ezért a híd nélkül az adai gazdaság nem működhetne a jelenlegi színvonalon a mostani munkaerő-hiányos időszakban.