2024. március 29., péntek

Többen meghaltak egy indiai vegyi gyárban történt robbanásban

Robbanás történt szombaton egy vegyi gyárban a nyugat-indiai Mahárástra államban, legkevesebb 13 ember meghalt, további 64 pedig megsérült - közölte a rendőrség.

Visvasz Pandhare regionális rendőrségi vezető elmondása szerint az áldozatok legtöbbje gyári munkás, de földművesek és környékbeli lakosok is vannak közöttük.

"Robbanás történt egy vegyi anyagot tartalmazó hordóban, ami valószínűleg hasonló robbanások sorozatát indította el" - mondta Pandhare, aki azonban hozzátette, hogy a robbanás okát még meg kell erősíteniük a helyszínelőknek.

Híradások szerint a robbanások olyan hangosak voltak, hogy öt kilométeres körzetben lehetett hallani őket, megremegtették a közelben lévő lakóépületeket is. Ezután hatalmas tűz keletkezett az üzemépületben, amely Dúl városban van, 380 kilométerre Mumbai nagyvárostól.

Pandhare szerint a tüzet helyi idő szerint kora délutánra sikerült ellenőrzés alá vonni. Az áldozatok száma több is lehet, mert a különböző tanúvallomások alapján 60-100-an bennrekedtek az üzemépületben, illetve a rendőrségi vezető elmondása szerint egyes sebesültek állapota súlyos.

A szerencsétlenségek és tűzesetek meglehetősen gyakoriak az indiai gyárakban, ahol a biztonsági előírásokat gyakran figyelmen kívül hagyják. A hatóságok 500 ezer indiai rúpiás (több mint kétmillió forintos) kárpótlást jelentettek be a halálos áldozatok hozzátartozóinak.