2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Nincs BL hollandok nélkül

Gianni Infantino ez év elején már felvetette annak ötletét, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban kiemelési rendszert vezetnek be, így a negyed- vagy elődöntőbe jutott csapatoknak akkor sem kell selejtezniük, ha saját bajnokságukban adott esetben nem kerülnek BL-t érő pozícióba. A lépés jogosságát talán éppen a most csoportkörbe kvalifikáló amszterdami Ajax igazolja, amely tavaly fantasztikus játékkal a legjobb négy közé menetelt, s csak pár pillanat hiányzott a holland fiataloknak a döntőbe jutáshoz. A selejtezősorozat utolsó körében Erik ten Hag legénysége hazai pályán lejátszotta ciprusi ellenfelét, így az APOEL felett aratott 2:0-s győzelem egyben a párharc összesített eredményét is jelenti. Az Ajax a selejtezőből az elmúlt évek sikereinek köszönhetően egyből a sorsolás második kalapjába repült, és egyetlen holland együttesként képviselik az Eredivisiét.

A szerda este rendezett két másik találkozón is minimális különbségek alakultak ki az odavágókon, ám végül mindkét esetben érvényesült a papírforma. A Brugge hazai pályán 2:1-re verte a LASK csapatát, összesítésben pedig 3:1-gyel jutott a csoportkörbe. A Kolozsvár – bár hősiesen küzdött – 1:0 arányban alulmaradt a Slavia Prahával szemben, így a csehek 2:0-ra nyerték meg a párharcot.

A Bajnokok Ligája csoportkörének első meccseit szeptember 17-én és 18-án rendezik.