2024. április 19., péntek

Előrelépés nélkül a minimálbér ügyében

A munkaadók kitartanak amellett, hogy a 6 százalékos béremelés a plafon

Újabb találkozó végződött eredmény nélkül a szociális-gazdasági párbeszéd keretében. A szerb kormány, a reprezentatív szakszervezetek és a munkaadók képviselői ma sem jutottak közös nevezőre azzal kapcsolatban, hogy mekkora legyen az a legkisebb összeg, amit a munkavállalók a következő évben kapnak majd munkájukért. A szakszervezetek eddig ragaszkodtak ahhoz, hogy a minimálbér a jelenlegi 27 800 dinárról legalább 32-34 ezer dinárra növekedjen.

A Szerbiai Munkaadók Uniójának képviseletében Miloš Nenezić elnök fejtette ki, hogy a kért béremelés nem kivitelezhető. A munkaadók legfeljebb 6 százalékos növelésre tudnának rábólintani, ez azt jelenti, hogy a minimálbér jövőre valamivel kevesebb lenne, mint 30 ezer dinár, tette hozzá az N1 tv hírösszeállítása szerint Nenezić, mondván, hogy ez is jóval meghaladja a munkaadó valós lehetőségeit. Az üzleti légkör, azaz az üzletelés feltételei semmit nem javultak, ami ahhoz vezet, hogy a munkaadók képtelenek az eddigieknél nagyobb haszonra szert tenni, vagyis alaptalan az említettnél nagyobb béremelést követelni, szögezte le Nenezić.

A Pénzügyminisztérium a mai találkozón azt az álláspontot képviselte, hogy a minimálbér legfeljebb 10 százalékkal növekedhet, nyilatkozta a sajtónak Zoran Ristić, a Függetlenség Ágazati Szakszervezet a szociális–gazdasági párbeszédben résztvevő tagja. Mint hozzátette, a munkaadók képviselői erre azzal reagáltak, hogy a 10 százalékot esetleg akkor tudják elfogadni, ha az állam két százalékkal csökkenti a bér után számolt adót. A szakszervezetek a mai tárgyaláson kompromisszumként felajánlották, hogy a korábbi 24,4 százalékos növelés helyett 20 százalékos béremelést követelnek, emelte ki Ristić.