2021. október 20., szerda

Renoválás miatt átköltözés

Szeptember 2-án a temerini Kókai iskolában nem szólal meg az iskolacsengő

(fotó: pannonrtv.com)
(fotó: pannonrtv.com)

Temerinben 53 kisdiák kezdi a tanévet három osztályban, kettő a városban egy pedig a Telepen. Ám mivel a Kókai Imre iskola központi épülete renoválás alatt áll, szeptember 2-án, hétfőn az épületben nem szólal meg az iskolacsengő. A telepi tagozat tanulóinak kivételével az iskola többi diákja máshol kezdi a 2019/2020-as tanévet.

Sziveri Béla igazgató közölte, hogy korábban, amikor a Petar Kočić iskola felújítása folyt, ők fogadták be az iskola diákjainak egy részét, így miután a tanév befejezését követően megkezdődött a Kókai iskola épületének felújítása, már kirajzolódott, hogy mely tagozatok hol, melyik iskolában kezdhetik az új tanévet. Ezért különösebb gond nélkül készült el a tagozatok elhelyezésének a terve.

Szeptember 2-án az alsósoknak a Petar Kočić Általános Iskolában, az ottani alsós tanulókkal párhuzamosan, 7.30-kor kezdődik a tanítás. Az összes alsós egy váltásban lesz, és hetente fogják cserélni a váltást. A felsős diákok a Lukijan Mušicki Középiskolában kezdik az új tanévet, mégpedig 7.15 órakor, és mindig délelőtti váltásban lesznek. A középiskolásoknak csak 11 órakor kezdődik a tanítás. Valószínű, hogy jövő szeptembertől a középiskola épületét fogják felújítani, és azok a diákok járnak majd a Kókai iskola épületébe.

Egyébként az iskola épülete és közvetlen környéke építkezési területnek számít, és mint azt az igazgató elmondta, még neki sincs bejárása. Tudomása szerint az összes ablakot újakra cserélték, elkészült az új villany- és vízvezeték, a csatornázás. Ha a nyomáspróba alá helyezett vízvezeték megfelelőnek bizonyul, megkezdődhet a mosdók vakolása, csempézése stb. Javaslatára, ami külön kiadást jelent, szerelik a belső számítógépes hálózatot, és hozzák rendbe a korábbról meglévő hangosbemondó-rendszer vezetékeit. Új hangszórókat helyeznek el, és kialakítanak egy, a rendszerműködtetésére alkalmas központot. Dolgoznak a tető cseréjén és a külső hőszigetelésen. Amint az első és a második emelettel elkészültek, a földszintről és a tornateremből, ahol egyébként a felszerelés mintegy 70 százalékát elhelyezték, felpakolnak az emeletre. Az épület renoválása tervek szerint a második félév kezdetéig eltart.

Az elsősöket már június 25-én fogadták, és az elsős tanítónők is ismertek. Összesen 52 ötödikes tanulója van az iskolának, az 5. a osztály osztályfőnöke Ivanković Mirjana, az 5. b-é pedig Đajić Anikó.

Az 53 magyar elsős kisdiák hétfőn, szeptember 2-án veheti majd át a beiskolázási tanszercsomagot, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács a magyar kormány támogatásával a beiskoláztatási program keretében adományoz az elsősöknek. A tanszercsomagok átadása 19 órakor lesz minden elsős számára a telepi iskola tornatermében. Az eseményre várják az első osztályba induló gyermekeket és szüleiket.