2024. március 29., péntek
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Városmonográfiát a századik évfordulóra!

Vasárnap ünnepli Szabadka a város napját, amikor arra emlékezünk, hogy Mária Terézia 1779. január 22-én szabad királyi városi rangra emelte a várost. Az erről szóló határozatot szeptember 1-jén hirdették ki a város főterén, amelyet a város polgárai nagy ünnepséggel fogadtak. Azóta ünnepe Szabadkának szeptember 1-je. Ennek az eseménynek pedig idén van a kétszáznegyvenedik évfordulója. A kerek évfordulók pedig mindig különleges alkalmak, amelyekre illik méltón megemlékezni.

Így gondolták ezt a város vezetői akkor is, amikor 1877. április 22-én határozatot hoztak arról, hogy a századik évfordulóra megjelentetik a város monográfiáját. Felállítottak egy monográfiabizottságot is, amelynek elnöke maga Szabadka polgármestere, Mukits János volt. 1879. március 1-jén, a pályázati határidő lejárta után azonban csak Dudás Ödön nyújtotta be egy írását. A munkát Szkenderovits János és Jámbor Pál véleményezték, akik a következő megállapításra jutottak: „…alaki tekintetben az irodalom mai színvonalán alul áll, tartalmilag olyan hiányokat mutat fel, melyeknek azt a helyesírás lényegéhez tartozó legszükségesebb adatok mellőzése folytán viszonylagos értékétől is teljesen megfosztják, minden díjazás nélkül egyszerűen mellőzendő lenne.”

Így 1879. szeptember 1-jét Szabadka városmonográfia nélkül volt kénytelen megünnepelni. De mégis volt valaki, aki a város gazdag múltját legalább egy beszéd erejéig felidézte az ünneplő közönség előtt. A „Pest városhoz” szálloda dísztermében dr. Zomborcsevics Vince orvos, városi képviselő szólalt fel a városi vezetők tisztviselők és jeles polgárai előtt.

„Tekintetes közgyűlés!

Mélyen tisztelt városi közönség!

Ma évszázados fordulóját ünnepeljük azon napnak, amelyen a dicső emlékezetű Mária Terézia királynénknak 1779-ik évi január 22-én Bécsben kelt kegyelmes királyi adománylevele folytán Szabadka a szabad királyi városok sorába törvényes szertartással és a nép örömrivalgásai között igtattatott.

Jelen közgyűlésünk ez ünnepélynek egyik kiegészítő részét képezvén, a napi feladatnak legczélszerűbben úgy felelünk meg, ha azt őseink emlékének szentelve, történeti multunkra visszatekintünk és alkotó tevékenységük menetét egy emlékbeszéd keretében felmutatva átadjuk a jövő nemzedékének oly végből, hogy az általuk erkölcsi és anyagi áldozatok árán szerzett és reánk származott örökséget oly hagyatéknak tekintsék, melynek megőrzését és öregbitését nemcsak az önfeláldozás ösztöne, de az adott példa is követi” – mondta Zomborcsevics Vince, majd röviden felvázolta Szabadka történetét a kezdetektől a szabad királyi városi rang elnyeréséig.

A beszéd még abban az évben nyomtatásban is megjelent Schlesinger Sándor nyomdájában. A városmonográfiára viszont még sokáig kellett várni. A város közgyűlése végül az 1883. április 25-e és 27-e között megtartott ülésén bízta meg Iványi Istvánt a város történetének megírására. A könyv első része 1886-ban jelent meg. Elfogultság nélkül kijelenthető, hogy megérte ennyit várni.

„Méltó dicséret illeti Szabadka város értelmes közönségét azért, hogy pár évvel ezelőtt kitűzött pályázata által alkalmat adott a város monográfiájának megírására. És most, midőn e mű már előttünk fekszik s midőn annak lapjairól a város történetének folyamát szabadon olvashatjuk, csak gratulálhatunk Szabadka érdemes közönségének. Iványi István úr, ki a város részéről a monografia megalkotására évekkel ezelőtt megbizatást nyert általában nagy sikerrel oldotta meg feladatát s műve által oly könyvet adott megbízóinak kezébe, melyre azok méltán lehetnek büszkék” – írta az új kiadványról a Szabadkai Közlöny 1886. évi 8. száma.