2024. március 28., csütörtök

Burjánzik, de lekaszálják

Már májusban megkezdődött a parlagfűirtás, de a lakosoknak is rendben kell tartaniuk telküket

A parlagfű pollenjére érzékeny lakosoknak az év ezen időszaka a legnehezebben elviselhető, mert augusztus végén és szeptember elején kerül a levegőbe ezen gyomnövény legtöbb virágpora. A szabadkai Közegészségügyi Intézet pollenkoncentrációra vonatkozó elemzése szerint a helyzet Szabadkán az allergiások számára a napokban a legkritikusabb.

A szabadkai önkormányzat Kommunális-ügyi, Energetikai és Közlekedési Titkársága szerint a legnagyobb gondot a külvárosi települések és a környező mezőgazdasági földterületeken növő egyedek okozzák, illetve a homokos területek, mert a száraz környezet és a magasabb hőmérséklet kedvez a növény szaporodásának. A szél ezeknek a pollenjét hozza be a városba. Szabadkán agrotechnikai eszközökkel, kaszálással, kémiai gyomirtó szerrel, gyomlálással és kapálással védekeznek a közutak, a vasúti sínek, a mezőgazdasági területek, a parkok, a kanálisok és a vízi partszakaszoknál nőtt növények ellen.

(Fotó: Patyi Szilárd)

(Fotó: Patyi Szilárd)

Az idei megfelelő időjárási körülményeknek köszönhetően már május elején megkezdték a parlagfű kaszálását a város egész területén. Az illetékes titkárságtól szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevélben leírták, hogy a városban évente négyszer végeznek kaszálást összesen 22 helyen, mintegy 90 ezer négyzetméteres területen. Programszerűen évente hatszor végeznek kaszálást további 31 helyen, ahol csak szórványosan jelenik meg a gyom. A tervek szerint az irtást szeptember 30-án fejezik be.

A parlagfű visszaszorításáról és megsemmisítéséről szóló városi rendelet szerint a lakosoknak kötelezően el kell távolítaniuk az allergén gyomnövényt a saját lakóházuk előtti részről, illetve az építkezési területükről, a jogi személyeknek pedig üzlethelyiségeik területéről, illetve a kataszteri parcellákról. A közutak, a vasutak és a vízpart menti területekről azoknak a jogi személyeknek kell gondoskodniuk, amelyek az adott területen tevékenykednek. A mezőgazdasági területek, legelők, rétek tulajdonosainak és használóinak is ugyanez a kötelezettségük.

A szabályt szegő jogi személyeket akár egymillió dináros büntetéssel is megbírságolhatják, a jogi személy képviselőjére pedig 75 000 dinárig terjedő bírságot róhatnak ki. A felelőtlen vállalkozók 10-től 250 ezer dinárig terjedő büntetést kaphatnak, míg a természetes személyek büntetésének felső határa 75 ezer dinár. Amennyiben a jogi személy vagy a természetes személy nem távolítja el az allergén gyomnövényt saját telke, illetve üzlethelyisége előtti részről, 2500 dinártól 10 000 dinárig terjedő pénzbírsággal büntethető szabálysértési meghagyás útján.

A szabadkai önkormányzat Kommunális-ügyi, Energetikai és Közlekedési Titkársága arra figyelmeztet, hogy ebben az időszakban a legfontosabb az, hogy a polgárok kaszálással rendben tartsák saját udvarukat és telküket a parlagfű terjedésének és más allergén növények szaporodásának megakadályozása érdekében. A rendszeres gyomirtás meggátolhatja a parlagfű virágzását, ami által a pollenkoncentráció is redukálódhat a levegőben, így az allergiás reakciók lehetősége is csökkenhet.

Amennyiben a polgárok parlagfűvel borított területeket észlelnek, bejelentést tehetnek az önkormányzat ügyfélszolgálatának 024/626-999-es telefonszámán, illetve a kommunális rendőrség elérhetőségén, a 024/626-988-as számon.