2024. április 20., szombat

További ásatások Bácsfeketehegynél

Az archeológusok egy több évszázadon át lakott település temetőjét tárják fel

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai Bácsfeketehegy mellett feltártak egy kora középkori lelőhelyet.

Az archeológusok idáig 64 sírt tártak fel (Lakatos János felvétele)

Az archeológusok idáig 64 sírt tártak fel (Lakatos János felvétele)

Az ehhez kötődő munkálatok befejeződtek, s az intézet munkatársai most egy újabb lelőhely feltárásán dolgoznak, nem messze az előzőhöz. Mindkét lelőhely egyazon temetőhöz tartozik, ahová hosszú időn át temetkeztek az ott élők. Neda Dimovski archeológus, a Szabadkai Múzeum munkatársa arról számolt be lapunknak, hogy a jelenleg zajló feltárás az előzőhöz hasonlóan lelet megóvó jellegű, ugyanis itt fog épülni Kishegyes község szennyvíztisztítója.

– A mostani feltárás is a korábbi helyszínen folyik, a mostani parcella jóval nagyobb mint az első, ennek a felülete 12x24 méter. A mostani lelőhelyen a temető nyugati része található. Ami különösen érdekes, hogy itt folytatódik az a temetőkerítés, amelynek egy részét az első lelőhelyen is megtaláltuk. Ez a kerítés a temető közepén lévő templom köré épült, vélhetőleg a XV. században. Az előző és a mostani lelőhelyen összesen 64 sírt tártunk fel. Ez igen nagy számnak számít, ha figyelembe vesszük, hogy nem az egész temető feltárásán dolgozunk. Idáig a legkorábbi időszakból, a XI–XII. századból származó sírokat sikerült teljesen kivizsgálnunk. A temetőkerítés ketté szeli ezt a részt, ami azt bizonyítja, hogy egy későbbi időszakban épült – mondta el Dimovski, majd arról is szólt, hogy a leletmegóvó ásatások Neda Mirković-Marić vezetése alatt folynak.

Az ásatások egész szeptember hónapban zajlanak majd, s nem számítanak különösebb leletre, viszont pontosabban meg tudják majd határozni a temetések időpontját. Ami nagyon fontos, az a temetőkerítés folytatásának megtalálása volt, mert így meg tudják határozni a templom helyszínét, fogalmazott az archeológus, majd hozzáfűzte, hogy a csontvázak mellett több tárgyi leletet is találtak.

– A régebbi sírokat ún. s karikák jellemezik, amiket a kendőre akasztottak. Emellett találtunk egy gyűrűt is, romboid díszítéssel. A későbbi korból származó sírokban találtunk egy pártát, valamint bőröv részeket, fém díszítéssel. Mivel keresztény temetőről van szó, nem temettek sok mindent a halottak mellé, ezért főként a viselethez tartozó dolgokra bukkanunk – tudtuk meg Dimovskitól.

Az ásatások az idén a mostani lelőhellyel fognak véget érni, viszont jövőre a Községközi Műemlékvédelmi Intézet fel fogja térképezni a községbeli lelőhelyeket. Ezt követően lehetséges, hogy folytatni fogják a feltárást a mostani helyszínen, mondta el az archeológus, majd hozzáfűzte, hogy ezeknek szisztematikus feltárásoknak kellene lenni, hogy meghatározzák a templom különböző korszakait.

A Bácsfeketehegy mellett folyó ásatásokat Kishegyes község önkormányzata támogatja. Az illetékesektől megtudtuk, hogy az önkormányzat hat közmunkást biztosított, akik a feltárás végéig az archeológusok segítségére lesznek.