2024. április 20., szombat
EURÓPA-LIGA

Milošević óvatosságra int

Egygólos előny birtokában utazik Norvégiába, a Molde otthonába (19 óra) a Partizan, amely a hazai 2:1-es siker után kopogtat az Európa-liga kapuján, hogy egy év kihagyás után ismét nemzetközi klubtornán vehessen részt. Savo Milošević, a fekete-fehérek trénere ugyanakkor korántsem készül nyugodtan a hazai győzelmet követően, hiszen a Molde Belgrádban bizonyította, hogy mennyire komoly rivális.

99 százalék, hogy a norvégiai visszavágó fog dönteni a továbbjutásról. A jelenlegi állással elégedett lehetek, viszont muszáj javítanunk legalább 30-40 százalékkal a játékunk minőségét, ha reménykedni szeretnénk” – nyilatkozta óvatosan az edző. Milošević dolgát valamennyire könnyíti, hogy teljes kerettel mehet neki a második felvonásnak, a kulcsemberek közül Tošić, Aszano, Soumah, Ožegović és Sadiq is bevethető lesz Norvégiában. A Partizan számára a győzelem és döntetlen mellett egy gólgazdag meccsen elért, minimális arányú vereség jöhet számításba.

Hazai pályán, a Groupama Arénában (20 óra) kell kiharcolnia az El-szereplést a Ferencvárosnak, amely gól nélküli döntetlent ért el a litván Sūduva otthonában. Szerhij Rebrov tanítványai ugyan jobb focit játszottak az ellenfélnél az odavágón, ám nem tudták gólra váltani a lehetőségeiket. A továbbjutáshoz bizonyára eredményesebb befejezésekre lesz szükség, amiben az ukrán mester is reménykedik. „A visszavágó egészen más lesz. Arra számítok, hogy ugyanúgy mi támadunk majd, és az ellenfelünk többnyire védekezik, ám nekünk sokkal koncentráltabbnak kell lennünk, elsősorban a helyzetkihasználásban. Velünk lesznek a szurkolóink is, bízom benne, hogy ez pluszmotivációt ad, és tovább tudunk jutni. Nem aggaszt, hogy a csatáraim Litvániában nem tudtak betalálni, alapvetően jó formában vannak” – magyarázta Rebrov, hozzátéve, a Sūduva a földön és a hosszú labdák ellen is kiválóan tud védekezni.