2024. március 28., csütörtök

Fabatkát sem ér az asszonyélet

Év eleje óta tíz nő vált családi erőszak áldozatává – A legújabb eset Bégatárnokon történt

A nagybecskereki rendőrség a Bégaszentgyörgy (Žitište) melletti Bégatárnokon (Torakon) ma letartóztatta az 53 éves S. S.-t, annak gyanújával, hogy a családi ház előtt megfojtotta 35 éves élettársát. A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint az asszony hét gyermek édesanyja volt, a gyermekek előző házasságából születtek, és édesapjukkal élnek Torontáludvarban (Idvorban). Az SZRTV azt is tudni véli, hogy a gyilkosság indítéka féltékenység.

Pillanatnyilag minden arra utal, hogy a gyanúsított tettének elkövetésekor ittas volt – nyilatkozta a sajtónak Biljana Popović Ivković, a Belügyminisztérium államtitkára, majd megerősítette, hogy a gyanúsított jelenleg 48 órás rendőrségi őrizetben van. A sajtó szerint az áldozat korábban nem kérte a hatóságok vagy egyéb állami szervek segítségét családon belüli erőszak okán.

Szerbiában nincs hivatalos kimutatás arról, hogy hány nő vált a családi erőszak áldozatává. A Mreža žene protiv nasilja elnevezésű civil szervezet az egyik, amely megpróbál éves, valamint időszakos kimutatást összeállítani a halálos vagy súlyos testi sérüléseket szerzett áldozatokról, ám ezt szinte kizárólag a sajtóhírek alapján tudja megtenni. Amelyik gyilkosság vagy a brutalitás határát súroló testi bántalmazás a sajtó hasábjaira kerül, az ezekben a kimutatásokban is megjelenik, a többi viszont nem.

Az idei aktuális kimutatás szerint június 30-áig 10 nőt gyilkolt meg partnere vagy közeli hozzátartozója, egy nő öngyilkosságot követett el a sokéves családi erőszak okán, három esetben viszont – a jelentés összeállításának pillanatában – nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani a nőgyilkosság elkövetésének tényét. Ehhez kapcsolódóan a szervezet magyarázatként megjegyzi, hogy femicide-nek, azaz nőgyilkosságnak az a gyilkosság minősül, amelynek tekintetében az elkövető számára meghatározó tényező volt áldozatának a neme, a tett mozgatórugójaként az esetek többségében viszont a nők elleni gyűlölet vagy a nő feletti felsőbbrendűség, illetve uralom kinyilvánítása jelenik meg. A tíz gyilkosság körülményeit felülvizsgálva kiderült, hogy hét esetben a gyanúsított az áldozatok jelenlegi, vagy volt partnere, három esetben pedig egyéb családtagok ellen emeltek vádat. Három nő életét késsel oltották ki, egyet pisztollyal lőttek agyon, egyet vadászpuskával, egyet pedig megfojtottak, a többit pedig más módon gyilkolták meg. Négy áldozat 46 és 55 év közötti volt, kettő 26 és 35 év közötti, kettő 56 és 65 év közötti, egy 65 évnél idősebb.

Ugyanennek a civil szervezetnek a 2018-ra vonatkozó kimutatása szerint legalább 30 nőnek a meggyilkolása minősíthető femicide-nek, három esetben ennek a gyanúja állt fenn, nyolc esetben pedig gyilkossági kísérlet történt. Tizenhárom esetben kést használt fegyverként a vélt elkövető, 5-ben pisztolyt, 1-ben puskát, egy nőt megfojtottak, hármat viszont agyonvertek.

A szervezet kimutatásaiban rendre emlékeztet, hogy az elkövető indítéka az esetek többségében kisajátítási vágy vagy féltékenység volt. Az erőszak jellemezte párkapcsolatokban a bántalmazó a féltékenység által ellenőrzi a nőt – jegyzi meg a szervezet, kiemelvén, hogy a féltékenységet fontos nemkívánatos érzésként megélni, hiszen ha a bántalmazás áldozata a féltékenységet a szeretettel egyenlíti ki, sem ő, sem környezete nem ismeri fel a tényt, hogy valójában a bántalmazás egyik eszközéről van szó.