2024. április 17., szerda
BAJNOKOK LIGÁJA

Nyitott kérdések

Az Ajax esélyesebb, de nem szabad lebecsülni a ciprusiakat (Fotó: Beta/AP)

Az Ajax esélyesebb, de nem szabad lebecsülni a ciprusiakat (Fotó: Beta/AP)

Ma 21 órától rendezik meg a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének visszavágóit. A terítéken lévő három mérkőzés mindegyike teljesen nyitott, hiszen az odavágókon egy helyütt (APOEL–Ajax) döntetlen, a másik két találkozón (LASK–Brugge és Kolozsvár–Slavia Praha) minimális különbség született a konkurensek között. Az Ajax két legnagyobb sztárjától is megvált a nyáron, Erik ten Hag fiai ennek ellenére továbbra is a Cryuff-féle iskola alapjait képviselik, a ciprusi APOEL pedig csak a szerencsének köszönhette, hogy hazai pályán nem szenvedett vereséget. A visszavágó azonban más tészta, s hiába tekinthető favoritnak az Ajax, kilencven perc alatt bármi megtörténhet. A belga Brugge és a cseh Slavia Praha egy fokkal könnyebb szituációból várja a mai összecsapást, hiszen mindkét gárda nyerni tudott idegenben, az otthontól távol szerzett gól sokat jelenthet a küzdelemben.

A párharcok győztesei a legrangosabb európai kupasorozatban folytathatják szereplésüket, míg azok a csapatok, amelyek vereséget könyvelnek el, automatikusan az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.