Szeretem a vásárokat. Rengeteg a látnivaló, az ember minden helyszínen talál bogarásznivalót, s ha rendszeresen visszatérünk egy-egy helyszínre, régi arcokkal találkozunk. Mindig izgatottan várom a budapesti Mesterségek Ünnepét. Nemcsak az említettek miatt, hanem a színpadi programok miatt is. Zene, tánc, forgatag minden évben újra és újra. És mindig lenyűgöző!
Az idén a lábbeli volt a kiemelt téma. Az az alkotás, melyet nap mint nap megfogunk, viselünk, s szeretünk, amennyiben jól elkészítik. Manapság sajnos a sorozatgyártás az, ami üzlet, s a mennyiség sokszor felülírja a minőséget. Mindig is az egyedileg elkészített cipők, csizmák voltak, amik tulajdonosukat elkényeztették. Manapság nem sok ilyen lehetősége van az embernek, s ha igen, azt bizony meg kell fizetni. Kevés olyan cipész van a világon, aki bevállalja azt, hogy ebből megél. A magyarországi Kovács Attilának, akinek a nagyapja, apja is sikeres cipész volt, nagy sikere van. Az egyedi luxuscipőket készítő mester már évek óta megjelenik a Mesterségek Ünnepén, hírrel hirdetve, hogy a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét. Csodálatos műremekei magukért beszélnek. Nem csoda, hogy számos nemzetközi verseny zsűrije jutalmazta első díjjal, s jelenleg az övé a világ legjobb cipője elismerés.
A miskolci cipőkön kívül még számos mester mutatta meg nagy gonddal készült munkáit a vásáron. Bőrből, nemezből, csuhéból, sőt fából készült lábbeliket is láthattunk, egyik szebb, mint a másik. Nem győztük csodálni a remek alkotásokat.
A Savojay teraszon felállított kis pavilonban, a témához híven, bemutatták a világ papucsainak sokféleségét, a régi falusitól a híres szegedi papucsig, sőt annak újragondolt modern formáit is. Érdekességként a régi japán, a különféle keleti és európai papucsok példányait is megtekinthette a nagyérdemű közönség.
Kellemes pillanatai voltak a vásáros hangulatnak a találkozások. A minden évben kiállító, jelen levő mestereket az ember szinte már ismerősként köszöntötte, jó érzés viszontlátni a legkitartóbbakat. Barátságok, ismeretségek szövődnek ilyenkor, lehet kérdezni, megforgatni a tárgyakat, s aki szakmai megerősítésre vágyik, megkaphatja. Kell is látni, hogy a kiállítók hogyan dolgoznak, milyen szinten művelik szakmájukat, s tanulni lehet és kell is tőlük. Számos helyen találkozhattunk műhelybemutatókkal. Mert ez a hagyományőrzés lényege: átörökíteni a tudást a következő generációknak.
Ez évi vendégük Japán volt. Megismerkedhettünk a csodás, aprólékos, színes japán technikákkal, de rajtuk kívül számos más egzotikus nép munkáit is csalogatták a látogatókat.
Újra bezárta kapuit a nagy vásár, hogy újult erővel készülhessenek a következő évi nyitásra. Addig is alkotásra buzdítanak, mert a műhelyeknek működniük kell.
