Történetek a lépcsőházból

Tóth Krisztina: Fehér farkas

Csík Mónika

2019. augusztus 29., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az eszményi családról alkotott elképzelésünket többnyire a médiából, reklámokból merített benyomásaink határozzák meg, hiszen onnan kapunk idealizált képeket arról, hogy hogyan is kellene kinéznie napjainkban az ideális családi életnek, amelyhez viszonyíthatjuk a sajátunkat. Olyan sablonok, minták ezek, amelyek idilli képet festenek, s bár tisztában vagyunk vele, hogy vajmi kevés közük van a mindennapokhoz, mégis egyfajta ideálként tekintünk rájuk, amelyekhez jó lenne igazodni.

E cukormázas életképek ellenpontjait alkotta meg Tóth Krisztina a Fehér farkas című novelláskötetében, ahol is tizenhat olyan történet sorjázik, amilyenekhez hasonlót bárki bármikor hallhat: buszozás közben, a fodrásznál ülve, bevásárláskor vagy a lépcsőházban elkapott beszélgetések során. Az írónő említette egy interjúban, hogy szívesen merít írásötleteket a hétköznapokból, elmondása szerint a taxisok például remek történeteket ismernek, hiszen embereket fuvaroznak naphosszat, és betekintést nyernek a menetidő közbeni társalgás során feltáruló sorsokba. Ez az életszerűség Tóth Krisztina novelláinak lényeges jellemvonása, hiszen a szerző úgy mesél bennük a környezetünkről és e kor jellegzetességeiről, hogy beirodalmazza a legkülönfélébb szituációkat, amelyek bárkivel megeshetnek.

Magvető, Budapest, 2019, 130 oldal

Felbukkan bennük liftben zokogó nő, lakásvásárlást mímelő szélhámos, gyerekkori emlékeit kereső középkorú asszony, kemoterápiás kezelésre szoruló ápolt, beteg gyermekét elveszítő édesanya, olvasni nem tudó nyugdíjas korú hölgy, tanári túlkapás miatt folytonos bujkálásra kárhoztatott hajdani pedagógus, valamint szerepelnek bennük szexuális visszaélések és családon belüli erőszak áldozatai, illetve tönkrement házasságok miatt sodródók is. Közös vonásuk e novellahősöknek, hogy mindannyian traumákat cipelnek, olyasféle rejtett, soha nem gyógyuló sebeket, amelyeket igyekeznek elfelejteni, vagy legalábbis rejtve hagyni, ahelyett hogy kibeszélnék őket.

Alárendeltség, kirekesztettség, erőszak, feldolgozhatatlan múltbeli események, elfojtás, társas magány, a valóság abszurditása sejlik fel egy-egy történetből, a névtelen, vagy legfeljebb keresztnevet viselő szereplők pedig mintha csak statisztái lennének saját életüknek. A sanyarú élethelyzetekből nincs kimozdulás, ehelyett körbe jár mindenki a maga szűkös mozgásterében, és sem reménye, sem esélye nincs arra, hogy a „bábléténél igazibb élet”-et megismerhesse. Általános léttapasztalatuk, hogy „a titok, mint valami legyőzhetetlen baktérium, belülről rágja és pusztítja mindnyájuk testét”, hogy „mindenki hazudik”, hogy a legtöbbeket „nem érdekel se a mások élete, se a sajátja”, és hogy többnyire „magyarázat és feloldozás nélkül” kell végigélni az életet, „végleg kizárva bármiféle megváltást”.

„A szeme üresen, kéken világított, mintha egy husky bámulna ki az arcából” – jellemzi ekképp Tóth Krisztina egyik novellahősét, egy másikat „göndör kerti törpe”-ként emleget, a harmadikat csak „galériás nő”-ként, egy újabbat pedig ingatlanügynökként nevez meg, jelezve ezáltal, hogy a „tesztélet”-et élő szereplők csak véletlenszerűen kaptak e kötet apropóján identitást, amelyet leginkább a szakmájuk határoz meg, s hogy alig többek elfásult gépembereknél, akik monoton módon tesznek eleget a rájuk kényszerűen kiosztott szerepnek, miközben magányosak, elveszettek és boldogtalanok. Személyes tragédiájuk azonban nem kizárólag a velük megtörtént eseményekben rejlik, hanem abban is, hogy képtelenek elmondani a fájdalmukat, nem tudnak beszélni a lelki sebeikről, sőt sok esetben igyekeznek mindezt leplezni, nehogy a világ szemében torzuljon a róluk vagy a családjukról kialakult kép. E kollektív elfojtásból pedig egyszerűen nem következhet sem felszabadulás, sem megváltás. Konok arcok és üveges tekintetek viszik magukkal akár „odaátra” is a koloncként vonszolt traumákat.

A kötet legrégebbi, egyben címadó novellája – amelyről Szilágyi Fanni rövidfilmet készített 2006-ban –, sajátosan ötvözi a fentebb felsorolt jelenségeket. Központi szereplője, egy kallódó tinilány, úgy válik szexuális visszaélések áldozatává, hogy ő maga is hallgatólagosan beleegyezik a vele való bánásmódba, mindenféle orientáció és cél nélkül tengeti napjait, állatkerti kedvencével, a fehér farkassal érezve sorsközösséget, hiszen az állat egyetlen szabadulási kísérlete kudarcba fullad, és visszakerül a rácsok mögé. S ahogy e novellában, úgy a többiben sincs kilátás, kapaszkodó, kiút, legfeljebb csak némi remény marad a változásra. Az egyes emberek élete – történjék velük bármi rendkívüli –, lényegében nem változik. Mindannyian maradnak dobozlétük foglyai, és annyiban tartoznak össze, amennyire egy lakótömb nagyjából azonos beosztású, közös lépcsőházra nyíló egyenlakásai. Ahány lakás, annyi élet, ahány novella, annyi csonka sors és kiúttalanság. A szereplők egyszerre idegenek és ismerősek számunkra, és sorsképletük akár a miénkkel is hasonlatos lehet.

A kötet borítóján Kovács Bodor Sándor fotója látható, amely egymásba fonódó, meztelen táncosokat ábrázol. E kép kitűnően érzékelteti a bizonytalanságot, átmenetiséget és átjárhatóságot, amely nemcsak két ember kapcsolatát, hanem e könyvbe foglalt történetek közötti viszonyt is jellemzi.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége