2024. március 28., csütörtök
BAJMOK

A bunyevác kultúra napjai

Immár 14. alkalommal szervezik meg pénteken és szombaton a bajmoki Egység Művelődési Egyesület termeiben A bunyevác kultúra napjai – Bajmok 2019 nevet viselő fesztivált. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón kedden Marko Beretić, a Bajmoki Bunyevác Művelődési Központ elnöke és Branko Pokornić, a szervezőbizottság elnöke számoltak be az esemény programjának részleteiről.

(Fotó: Lackó Varjú Sára)

(Fotó: Lackó Varjú Sára)

A rendezvény pénteken 19 órakor a Pajo Kujundžić életét bemutató film vetítésével kezdődik, amit művelődési műsor követ. Másnap délelőtt kirakodó vásárt tartanak, illetve megrendezik a bunyevác nemzeti ételek fesztiválját, amelynek hivatalos megnyitójára 10 órakor kerül sor, fél kettőkor pedig ünnepi ebédet szolgálnak fel. A szervezőktől megtudtuk, hogy a fesztivál látogatói mintegy 50 fajta ételt kóstolhatnak meg a bunyevác, a magyar, a ruszin és a német gasztronómia különlegességeiből. Szombat este fél nyolckor szórakoztató műsorral és táncmulatsággal zárul a rendezvénysorozat.