2024. március 29., péntek

Elköszöntek a táncosok

Hétfőn este látványos záróceremóniával ért véget a szabadkai Interetno Fesztivál

Pazar táncprodukciókkal, össznépi mulatsággal fejeződött be a szabadkai Népkör MMK idei Interetno Fesztiválja. A táncegyüttesek még egyszer felvonultak és bemutatták a produkcióikat Etnopolis színpadán, a város központjában. Akárcsak a megnyitón, ezúttal is óriási tömeg gyűlt össze a téren. A közönséget Bodrogi Béla, a Népkör MMK főtitkára köszöntötte:

– Amikor valaki 18. születésnapot szervez, hiába végez jó munkát és tesz meg minden tőle telhetőt, hogy kiváló táncosokat és zenészeket toborozzon, az egész semmit sem ér, ha a meghívott vendégek nem jelennek meg. Az Interetno sem érne semmit sem, ha a közönsége nem lenne ilyen nagy számú és nem szeretnék ennyire ezt a fesztivált. Ez arra buzdít bennünket, hogy máris a jövő évi fesztiválról gondoskodjunk. Nagy köszönet jár az önkénteseknek, akik éjt nappallá téve szorgoskodtak a rendezvénysorozat megvalósításában. Sokan közülük együtt nőttek fel az Interetnóval, szinte egyidősek a fesztivállal – hallottuk Bodrogi Bélától.

A közönség még egyszer színpadon láthatta az oroszországi, a szerbiai, a kolumbiai és a bolíviai tánccsoportokat, valamint a malajziai dobszínházat. A fergeteges produkciók után a csoportok képviselői elbúcsúztak a nézőktől. Az est folyamán a járókelők még nézelődhettek és vásárolhattak a régi mesterségek bemutató és kirakodó vásárán, lazíthattak a borutcában és falatozhattak a gasztrofaluban. Ezúttal is kígyózó sor alakult ki a kürtöskalács-sütöde előtt, de továbbra is nagy népszerűségnek örvend a churro is, amely spanyol édesség révén, szintén a világ egy kis darabkáját ismertette meg a megéhezett nézelődőkkel. Az Interetno idején egyes fellépő csoportok is árultak emléktárgyakat, a bolíviaiak CD-ket és hangszereket, a malajziaiak pólókat, pénztárcákat és teákat is. Ez egyedülálló és minden bizonnyal soha vissza nem térő alkalom, hogy a maradandó élmények mellett, tárgyi emlékeket is hazavigyenek az Interetno Fesztivál kedvelői. Az idei műsorvezetők Verebes Andrea, Búbos Dávid és Nyári Ákos voltak, akik a közönséggel a fellépők élményeit is megosztották. Tőlük tudhattuk meg, hogy a malajziaiak nagyon meglepődtek az idevalósi pizza méretén, nem is tudtak vele megbirkózni, hiszen náluk a pizza kis méretű és rizzsel fogyasztják.

Az időjárásra nem sok panasz lehetett, szombaton ugyan kialakult egy kis eső, de azután már nem okozott gondot. Mindent összevetve remek hangulatban telt el az idei Interetno fesztivál.