2024. március 29., péntek

Szerbia megérdemli a tagságot

Šarec: Szlovénia ragaszkodik ahhoz, hogy tárgyaljanak az EU bővítéséről

Szerbia megérdemli, hogy az Európai Unió tagja legyen, jóllehet a jelenlegi hangulat nem a megfelelő arra, Szlovénia mégis támogatja az EU-bővítést, jelentette ki Marjan Šarec, Szlovénia miniszterelnöke mai belgrádi látogatása során. Aleksandar Vučić államfőnél tett rövid látogatása során tárgyaltak a két ország kapcsolatáról, az esetleges gazdasági együttműködésről, valamint az eurointegrációról is.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

A zárt körű tárgyalásról az elnökségből érkezett közlemény szerint Vučić megköszönte Szlovénia támogatását az eurointegráció útján, különösen a tárgyalási fejezeteknél nyújtott politikai és műszaki-szakértői segítséget. Mint kiemelte, Szerbia fontos partnerként tekint Szlovéniára az európai, de a regionális politikájában is.

– Szerbia nagyon fontos gazdasági partnere Szerbiának, hiszen stabil gazdasági együttműködést folytat, kapcsolat van a piacaink között és a beruházási együttműködés is sikeres – emelte ki Vučić, az elnökség sajtószolgálatának közleménye szerint.

A szlovén kormányfő ugyanakkor rámutatott, Szlovénia támogatja Belgrád és Pristina dialógusát, hiszen Szlovénia érdekét szolgálja, hogy a régióban jó viszonyok uralkodjanak.

Mint a tárgyalófelek kiemelték, a két ország együttműködése intenzív, ezt bizonyítja az is, hogy a Szerbia és Szlovénia köötzti árucsere-forgalom 14 százalékkal nőtt a múlt évben a korábbi évhez viszonyítva. Ugyanakkor egymilliárd euróval az egyik legnagyobb beruházónak számít az országban.

Miután Marjan Šarec Belgrádba érkezett, Ana Brnabić kormányfő fogadta őt és delegációját a Szerbia Palotában.

A szlovén miniszterelnök a közös sajtótájékoztatón kiemelte, Szlovénia kitart eddigi álláspontja mellett és továbbra is támogatja Szerbia eurointegrációját, majd hozzátette, mint a régió ismerője és barátja jól ismeri és érti az itt felmerülő problémákat. Hozzáfűzte, a jelenlegi hangulat nem a legkedvezőbb az EU-bővítésre, ám Szlovénia kitart amellett, hogy erről tárgyalni kell.

Šarec és Brnabić az együttes kormányülésre érkezik (Fotó: Beta)

Šarec és Brnabić az együttes kormányülésre érkezik (Fotó: Beta)

– Az EU-csatlakozás nem történhet meg egy éjszaka alatt, reformokra van szükség, de ugyanakkor ezeknek a reformoknak a véghezvitelét is ösztönözni kell. Azt nem tudom, hogy a hangulat megváltozik-e majd, ám a történelem ciklikusan változik – hangsúlyozta Šarec.

Brnabić megköszönte szlovén kollégájának a támogatást Szerbia európai útján, illetve, hogy kiáll a bővítés mellett. Mint hangsúlyozta, Szlovénia soha nem állította Szerbiát feltételek elé, ugyanakkor a tárgyalási fejezetek megnyitásánál mindig nagyon fontos műszaki segítségre számíthatott a részükről.

A sajtótájékoztatón az újságírók között felmerült Koszovó kérdése is. A szerb kormányfő elmondta, Szlovénia világos állást foglalt Koszovó függetlenségének kérdésében, és ezt Szerbia megértette. Ugyanakkor Szerbia is elvárja Szlovénia részéről, hogy megértse Szerbia álláspontját Koszovó kapcsán.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a két kormányfő beszélgetése során szóba került a Koszovó által a szerbiai termékekre kirótt százszázalékos vámdíj. Brnabić rávilágított arra, hogy az nem járul hozzá a régió stabilitásához, és ebben szlovén kollégája is egyetértett. Šarec kiemelte, nem jó az, hogy ilyen vámdíjakkal terhelik a Szerbiából származó termékeket, azokat meg kell szüntetni, hogy utána folytatni lehessen a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet.

Šarec Maja Gojkovićtyal, a parlament elnökével is tárgyalt, ez alkalommal a tárgyalófelek rámutattak arra, hogy a két ország kapcsolata minden szinten fejlődik.

Maja Gojković a parlament közleménye szerint rámutatott, Szerbia és Szlovénia jó kapcsolatokat épít, a két ország parlamentje intenzív együttműködést valósít meg, ezt bizonyítja az is, hogy Dejan Židannal, a szlovén parlament elnökével kevesebb mint egy év alatt már öt tárgyalást bonyolítottak le. Hozzáfűzte, a két ország parlamentjének együttműködéséről szóló szándéknyilatkozat intézményesítette az együttműködést, és újabb lehetőséget nyitott Szerbia eurointegrációjának támogatása terén, de ugyanakkor a gazdaság, a turizmus, a környezetvédelem, a művelődés és a képviselők közötti együttműködésre is.