2024. március 29., péntek

„Bajban van az európai pingpong”

Rögtönzött csókai beszélgetés Tóth Krisztinával, Asssis de Souza Erdélyi Szilviával és Fehér Gabriellával

A közelmúltban Csókára látogatott Tóth Krisztina hétszeres felnőtt Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett, huszonnyolcszoros magyar bajnok. A családias, kiváló hangulatú beszélgetés keretében a csókai klub vezetői tapasztalatot cseréltek az egykori magyarországi játékossal, aki jelenleg a Bajor Asztalitenisz-szövetség sportigazgatói funkcióját tölti be, majd Kriszta asztalhoz is állt Assis de Souza Erdélyi Szilviával, aki a spanyol Cartagena csapatával ETTU-kupát nyert.

Krisztina az edzés után megtartott rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, Szilviához több évtizedes barátság fűzi, és örömmel tölti el, hogy húsz év után újra Csókára látogatott.

A bajor válogatottal Hévízen edzőtáboroztunk a múlt héten, ahol a munkába Szilvia is besegített. Tegnap Szegeden tartózkodtam, és ráírtam, megiszunk-e valahol egy kávét. Szilvia javasolta, jöjjek át Csókára, így beiktattam egy villámlátogatást. Régóta ismerjük egymást, gyerekkorában nagyon sokat járt hozzánk Budapestre edzeni. Mindig nagyon szurkoltam neki, hiszen zseniális játékos, aki, ha egy kicsit jobb lehetőségei lettek volna, még nagyobb eredményeket érhetett volna el. Örülök, hogy az utóbbi időben ilyen sokat tudunk együtt dolgozni, hiszen nagyon sokat besegít nekünk Bajorországban – mondta Krisztina, akit a magyar válogatott színeiben a 2013-as párizsi világbajnokságon láthattuk utoljára, a vb-re pedig úgy utazhatott el, hogy a munkahelyén (már akkor sportigazgató volt a bajoroknál) szabadságot vett ki. A tizennyolc német utánpótlás-válogatott játékosból jelenleg tízet a bajor szövetség ad, játékosaik hét érmet nyertek az ifjúsági Eb-n. – Az európai asztalitenisz nagy bajban van, mert nagyon gyengén áll utánpótlás terén. Sokszor jönnek hozzám Magyarországról gyerekek, és panaszkodnak, hogy nem tudnak megfelelően edzeni. Szomorú ilyet hallani, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon milyen hagyománya van a sportágnak, és arra is emlékszem, hogy mekkora tömegbázissal rendelkeztünk. E nélkül a tömegbázis nélkül nem lehet mihez kezdeni. Néha egy-egy játékos kiugrik a többi közül, de ez inkább úgymond családi vállalkozás eredménye, nem pedig a rendszer sikere. A rendszert kellene kicsit megreformálni – mondta, majd hozzátette, hogy Ázsiában a női és a férfi asztalitenisz egy szinten van, míg Európában a férfi szakágba ömlik a pénz, így nem lehet a női asztalitenisz felzárkóztatásáról beszélni. Elárulta, hogy jövőre, a 10. emléktornára szeretnének egy bajor csapattal ellátogatni, de egy, a csókai fiatalokkal egy közös edzőtábor ötlete is felmerült.

Spanyol klubommal az ETTU-kupa megnyerése mellett a spanyol bajnokságban és kupában is diadalmaskodtunk, tehát igazán eredményes szezon áll mögöttem. Spanyolországban a kluboknak nincsenek anyagi gondjaik, a gyerekeket viszont nem egyszerű rávenni a napi két edzésre. Idén áprilistól segítem a spanyol válogatott munkáját, a női csapattal részt vettem a felnőtt-világbajnokságon, hamarosan egy csehországi Pro Tour versenyre utazunk, majd következik az Európa-bajnokság – mondta Szilvia.

A találkára elment a zentai Fehér Gabriella is, aki jelenleg súlyos sérülésből lábadozik. 2007-ben szerződött Spanyolországba, először a Girona, majd a Calleja együttesében játszott, utóbbival 23 év után nyerték meg a Király-kupát, Gabriella pedig az egész idényben egyetlen mérkőzést sem veszített el. Ősztől egy másik spanyol csapathoz, a Vic együtteséhez szerződött.

Március 16-án, a Király-kupa elődöntőjében keresztszalag-szakadást szenvedtem. Három és fél hónap telt el a műtét óta, de még négy hónap szükséges ahhoz, hogy újra játszhassak. Új csapatommal szeretnénk a legjobb négy között végezni, így jogot szereznénk a nemzetközi kupában való indulásra. Besegítek a Katalán Asztalitenisz-szövetség munkájába, a serdülőkkel és az ifikkel foglalkozom, valamint a spanyol szövetségbe is, ahol a mini kadétokkal megyek edzőtáborozni.

A szívélyes találkozón az is kiderült, hogy a 9. Szabó István nemzetközi emléktornát a Szerbiai Asztalitenisz-szövetség a legmagasabb minősítésű szerbiai utánpótlás-ranglistaversenynek nyilvánította. Az izgalmasnak ígérkező tornára, amelyre a hazai versenyzőkön kívül magyarországi és romániai asztaliteniszezők is érkeznek, augusztus 31-én és szeptember 1-jén kerül sor a csókai Jovan Popović Általános Iskola tornatermében.