2024. április 19., péntek

Négy magyar érem a pénteki döntőkben

Két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzéremmel zárta pénteki szereplését a magyar para- és gyorsasági kajak-kenu válogatott a Maty-éren szerda óta zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A győztes Medveczky Erika (balról) és Hagymási Réka páros (Fotó: MTI)

A győztes Medveczky Erika (balról) és Hagymási Réka páros (Fotó: MTI)

A magyar csapat első érmét és egyben első aranyát a parakajakos Kiss Péter szerezte, aki magabiztosan nyerte a KL1-es kategória versenyét. Kiss az első hely mellett paralimpiai kvótát is szerzett.

A délutáni programban még három magyar egység állhatott fel a dobogóra: a Hagymási Réka, Medveczky Erika 1000 méteres kajak kettes az első helyen zárt (nem elhanyagolandó tény, hogy a páros rutinosabb tagja, Medveczky 2017 és 2018 után harmadik vb-aranyát nyerte ebben a számban, ráadásul Farkasdi Ramóna és Csipes Tamara után a harmadik társsal), 500-on ezüstérmet szerzett a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu páros, míg a legrövidebb távon, azaz 200 méteren a Lucz Anna, Kiss Blanka K2-es hajó harmadikként ért át a célvonalon. A szerb válogatott tagjaként Holpert Ervin hatodik lett a kajak egyesek 500 méteres versenyében.

A vb első döntős blokkjában kizárólag az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeztek finálékat, a kvalifikációs versenyszámok még hátravannak.

A pénteki döntők dobogósai, férfiak, K1 500 m: 1. Tom Liebscher (német) 1:35,04 p, 2. Mikita Borikau (fehérorosz) 1:35,19, 3. Makszim Szpeszivcev (Oroszország) 1:35,49. K4 1000 m: 1. Németország (Lukas Reuschenbach, Felix Frank, Jakob Thordsen, Tobias-Pascal Schultz) 2:48,79 p, 2. Oroszország (Vaszilij Pogreban, Alekszej Vosztrikov, Oleg Szinjavin, Igor Kalasnyikov) 2:49,78, 3. Szlovákia (Jakubik Gábor, Juraj Tarr, Denis Mysak, Gacsal Ákos) 2:50,44. C2 200 m: 1. Alberto Pedrero, Pablo Grana (spanyol) 36,06 mp, 2. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (lengyel) 36,80, 3. Artur Gulijev, Eljorjon Mamagyalijev (üzbég) 36,42. C2 500 m: 1. Li Csiang, Hszing Szung (kínai) 1:37,33 p, 2. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (magyar) 1:38,41, 3. Alfonso Benavides, Antoni Segura (spanyol) 1:38,97. Nők, K2 200 m: 1. Marina Litvincsuk, Volha Hudzenka (fehérorosz) 36,21 mp, 2. Spela Ponomarenko Janić, Anja Osterman (szlovén) 36,72, 3. Lucz Anna, Kiss Blanka 36,79. K2 1000 m: 1. Hagymási Réka, Medveczky Erika (magyar) 3:34,23 p, 2. Tabea Medert, Sarah Brüssler (német) 3:35,59, 3. Karina Alanis, Maricela Montemayor (mexikói) 3:40,91. C1 500 m: 1. Aljona Nazdrova (fehérorosz) 2:00,73, 2. Kszenyija Kuracs (orosz) 2:01,64, 3. Anasztaszja Csetverikova (ukrán) 2:03,83.