2024. április 18., csütörtök

Donald Trump megemeli a kínai importcikkekre kivetett vámokat

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Twitteren bejelentette, hogy megemeli a kínai importra kivetett vámokat.

Az államfő pár órával korábban már "erőteljes választ" ígért az új kínai pótvámokra.

Mikroblogbejegyzéseiben Trump tudatta: 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre a vámot a jelenlegi 25 százalékról 30-ra emeli, a szeptemberre tervezett 300 milliárd dollár értékű árura kirovandót pedig 10-ről 15 százalékra srófolja. Elemzők szerint ezzel csaknem valamennyi kínai importportéka vámtételét megemeli.
A döntést az amerikai elnök azt követően hozta nyilvánosságra, hogy megbeszélést folytatott gazdasági és kereskedelmi tanácsadóival.
Donald Trump pénteken egy sor Twitter-üzenetben már jelezte, hogy még a nap folyamán válaszol Peking döntésére, miszerint a kínai kormány 75 milliárd dollár értékű amerikai importárura 5-10 százalékos pótvámot vet ki.
"Nincs szükségünk Kínára, őszintén szólva, sokkal jobban megvagyunk nélküle" - írta még a helyi idő szerint péntek délelőtti Twitter-bejegyzésében Trump. Akkor egyben bejelentette: felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, sőt, hozzák vissza az Egyesült Államokba a Kínába kiszervezett termelést. Közölte azt is: utasítja a szállítással foglalkozó vállalatokat, köztük a FedExet, az Amazont, az amerikai postai szolgáltatót (UPS) is, hogy állítsák le a Kínából érkező szintetikus fájdalomcsillapító kábítószer, a fentanyl Amerikába szállítását.
A vállalatokra vonatkozó döntését az érintettek elutasították. Az amerikai Kereskedelmi Kamara péntek délután közleményt adott ki, amelyben Myron Brilliant, a Kamara alelnöke leszögezte: "miközben értjük az elnök csalódottságát, véleményünk szerint a folyamatos és konstruktív elkötelezettség a helyes út". Hangsúlyozta azt is: "nem akarjuk az amerikai-kínai viszony további romlását".
Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására. Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor - Donald Trump egyik szoros szövetségese - például úgy nyilatkozott: Trump "nem parancsolgathat bárkinek, és ezzel nagyon is tisztában van".