2024. április 18., csütörtök

Vallónia egy euróért

Flamand politikusok felajánlották Belgium vallon részét Trumpnak

Belga flamand politikusok felajánlották Belgium vallon vidékeit Donald Trump amerikai elnöknek egy euróért. A tréfának szánt ajánlatot az Új Flamand Szövetség nevű flamand konzervatív párt ifjúsági szervezete tette. „Kedves Donald Trump elnök, egy euró és Vallónia az öné. Jelentkezzen nálunk” – írták Twitter-üzenetükben.

A bejegyzést fotóval egészítették ki, amelyre Trump feliratú felhőkarcolót montíroztak. A fénykép ahhoz hasonlított, amelyet Trump tett közzé a hét elején, amelyen egy grönlandi tájba ágyazott felhőkarcoló látható azzal a szöveggel: „Ígérem, hogy ilyet nem csinálok Grönlandon!”

Az amerikai elnök azt követően viccelődött így, hogy a múlt hétvégén nyilvánosságra került: szűk körben többször is felvetette Grönland megvásárlásának lehetőségét.

Belgium két közössége – a holland nyelven beszélő Flandria és a francia nyelvű Vallónia lakossága – között hagyományos a rivalizálás, vagy éppenséggel a feszültség. Az elmúlt években Flandriában jelentősen megerősödtek a két csoport elszakadását szorgalmazó pártok. Az Új Flamand Szövetség a 150 tagú belga parlamentben 43 képviselői bársonyszékkel rendelkezik.

Donald Trump Grönland megvételére vonatkozó felvetését egyébként sem a Dán Királyság – amelynek része az autonómiát élvező Grönland –, sem a grönlandi lakosság nem találta viccesnek. Mette Frederiksen dán kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a sziget nem eladó. Katrín Jakobsdóttir izlandi kormányfő pedig csütörtökön azt mondta, nem tudja fogadni Mike Pence amerikai alelnököt, aki szeptember elején a szigetre látogat, mert éppen akkor külföldön lesz.

Trump „undoknak” minősítette a dán kormányfő nyilatkozatát, és lemondta a jövő hétre tervezett koppenhágai látogatását.