2024. április 19., péntek

Aktuális határhelyzet

Csak az autópályás Horgos–Röszke átkelőn kell huzamosabb ideig várakozni
A lezárt Röszke 2-es határátkelő (MTI)

A Röszke 2-es határátkelő (MTI)

Egy héttel ezelőtt hétvégén egyesek fél napot is várakoztak a szerb–magyar országhatáron, elsősorban az autópályás határátkelőn Horgos és Röszke között, a Szerbiából Magyarországra vezető sávokban. A helyzet hétfőre már jobbá vált, akkor szinte az összes határátkelőn félórás volt a várakozás. Honlapján a Szerbiai Autó-Motoros Szövetség az előttünk álló hétvége vonatkozásában újfent torlódásokra figyelmeztette az utazókat, hiszen továbbra is sok vendégmunkás igyekszik Nyugat–Európa valamelyik országába a nyári szabadságot követően. Az AMSS szerint elsősorban ismét a Horgos–Röszke autópályás határátkelőn és a Batrovci határátkelőn lehet hosszabb várakozásra számítani, ám ez feltehetőleg meg sem közelíti majd a múlt hétvégi katasztrofális állapotokat.

A Police.hu honlap szerint Horgoson az autópályás átkelőn a Szerbiából Magyarországra gépkocsival utazók három órát kénytelenek várakozni. A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint itt négy kilométeres sor alakult ki. A Kelebia–Tompa átkelőn kétórás a várakozás, a Horgos–Röszke közúti átkelőn egy órát várakoznak az autósok, ugyanúgy, mint a Bajmok–Bácsalmás és a Királyhalom–Ásotthalom átkelőn. A szerb–magyar határvonal többi átkelőjén nagyjából 15 perces, vagy legfeljebb félórás a várakozás. A korábban említett Batrovci átkelőn, Horvátország irányába szintén nagyjából kétórás várakozással számolhatnak az utazók. Gradinánál a Szerbiába utazók egy órát várakoznak.