Vajon mi volt az, ami a 19. század és 20. század fordulóján arra késztette az újvidéki városatyákat, hogy a világot közelebb hozó vasúti töltéssel elzárt mocsaras, vizenyős területet, a város terjeszkedésére és urbanizációra alkalmas területként ismerjék fel? Az igaz, hogy Újvidék a Duna árterületén épült ki, és a város terjeszkedésének lehetőségei korlátozottak voltak, de a folyó nyújtotta lehetőségek ettől csábítóbban hatottak, különösen miután már a dunai fövenyen beindult az egyre népszerűbb újvidéki Strandfürdő működése. A Nagy-Limán felfedezése pedig szinte a Strand kiépítésével és rendezésével egyidejűleg történt. Így 1912-ben a városi mérnöki hivatal már azzal foglalkozott, hogy hogyan lehetne a Limánt a város többi részével összekötni. Erre a legmegfelelőbb megoldást a keskeny vágányú vasúti hálózatban látták. Ennek az egyedi vasútnak a kiépítését a Magyar Állami Vasutakra bízták, azzal, hogy a megbízásban az is fel volt tüntetve, hogy a megrendelt anyag a Limán feltöltésére kiépítendő keskeny nyomtávú vasúthoz szükséges. A tervek végül is nem valósultak meg teljes egészében, mert 1918-ból olyan adataink vannak, hogy a város ezt a limáni keskeny nyomtávú vasutat nemcsak a terep feltöltésére használta, hanem a dunai árvizektől védő gátakhoz szükséges föld és anyag szállítására is. Ebből az iratból fény derül a keskeny nyomtávú vasút sorsára is. A 12 kilométernyi vasúti pályához elegendő anyagot a háború alatt a katonai parancsnokság elkobozta a várostól, de azt 1918 decemberében a város azzal az indokkal, hogy fönnáll a dunai gátak további megerősítésének szükségessége, kérte annak igen sürgős visszaszolgáltatását. Ugyanabban a kérvényben Stessel városi főmérnök azon tervéről is értesítette a hatóságokat, hogy szükséges volna a limáni „gyártelepet”, fatelepeket és a Futaki úton lévő gyümölcspiacot, a Duna-parti teherállomást a két hajóállomással, a Strandot és a várost összekötni ezzel a keskeny vágányú vasúttal. A megindoklásban pedig az állt, hogy a közlekedésnek ez a módja anyagot, energiát és pénzt takarítana meg. Megjegyezte még azt is, hogy a Strandhoz vezető vonalat nyaranként a fürdőzők szállítására rendeznék be, míg télen ezen a vonalon továbbra is homokot lehetne szállítani a Limán feltöltésére, ezáltal rövid időn belül építkezésre alkalmas földterülethez lehetne jutni. A későbbi adatok azonban arról szólnak, hogy ez a tervajánlat csak részben valósult meg. Abban az időben a Vasút és a Szerémségi utcát és a Strandot összekötő szakaszon az oly sokszor emlegetett kis vonat, a strandi „Robogó” közlekedett. Ezt a robogót 1922-től strandidényben a Strandot működtető vállalat bérelte, és a megkötött koncessziós szerződésbe azt is belefoglalták, hogy a „bérlő köteles a kis vonatot a fürdési idényben, úgy személy-, mint a teherforgalmat pontosan és rendben működtetni”.
A kis vasútra és a vasúti felszerelés használatára a bérlők 30 évre kaptak koncessziót, így a Limánra vezető vasúti aluljáró használatára is külön szerződést kellett kötniük az Állami Vasutakkal. A Robogó közlekedésének azonban nem mindenki örült egyformán. Így a Limán fejlesztésére és szépítésére megalakult Egyesület tagjai sem, akik 1934-ben olyan kérvénnyel fordultak az újvidéki rendőrséghez, hogy a Nagy-Limán lakosságának és a többi arra közlekedőnek a biztonságát a Strandra közlekedő „Robogó” nagymértékben veszélyezteti, mert igen gyorsan halad. A közvetlen ok erre a Robogó és egy autóbusz összeütközése volt, de veszélyes volt a „limáni viadukt” alatt is gyalog közlekedni, mert az a Robogó elhaladásakor csak 50 centiméternyi helyet hagyott a gyalogosoknak. Ennek a veszélynek az elhárítása érdekében a város a gyalogutat homokkal töltette fel, amellyel kiemelte, és az többé nem volt egy szintben a sínnel. Ugyanakkor a robogó bérlői arra is panaszkodtak, hogy a Strandról a városba tartó fürdőzők gyakran incselkedtek a Robogó személyzetével, kiugráltak elé, ami miatt a Robogón utazók is veszélyben voltak, a hirtelen fékezések és leállások pedig a gépek romlásához vezettek. A népszerű kis Robogóról ezt követően már nem nagyon esett szó a hivatalos iratokban. Minden jel szerint az a második világháború kitöréséig közlekedett, leggyakrabban strandidényben, a fürdőzőket szállítva.
