2024. március 28., csütörtök
ZENTAGUNARAS

Gazdag falunapi program

Újkenyeres Játékok Határok Nélkül – Berecki Zoltán és Žarko Pribaković-koncert

Zentagunarason augusztus 23-a és 25-e között tartják az új kenyér ünnepét. 23-án, pénteken kerül sor a ruszin nyelvű iskolák találkozójára, 24-én, szombaton pedig az Újkenyeres Játékok Határok Nélkül elnevezésű vetélkedőre.

Az ünnepség fő napja 25-én, vasárnap lesz, 11 órakor főzőversennyel kezdődik, majd 14 órakor kézimunka-kiállítás és kézműves vásár nyílik a kultúrotthonban. Kocsikázásra nyílik lehetőség 15.30 órától, lángoskóstolóra pedig 16.00 órától. 16 óra 30 perckor kerül sor az önkéntes véradók kitüntetéseinek átadására, 17 órakor pedig az eredményhirdetésre. A Fáklya Önkéntes Tűzoltó Testület tűzoltókamiont kap ajándékba, amelynek 17 óra 30 perckor lesz a hivatalos átadása. Ezt sokszínű művelődési műsor követi, majd 19 órakor kerül sor az új kenyér szentelésére. Az ünnepélyes köszöntőbeszédekre 20 órakor kerül sor, majd Berecki Zoltán koncertje, valamint Žarko Pribaković koncertje következik. A nap a 22 óra 30 perctől kezdődő utcabállal zárul, a talpalávalót az Azzuró együttes szolgáltatja.