2021. szeptember 22., szerda

Szórakoztató szárnypróbálgatások a pódiumon

Szombaton este gálaműsorban mutatkoznak be a közönségnek az első óbecsei drámatábor résztvevői

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a héten első alkalommal szerveztek drámatábort, amelyen húsz 10 és 18 év közötti általános és középiskolás vesz részt.

A nagyobbak a saját világukat viszik színre (Fehér Rózsa felvétele)
A nagyobbak a saját világukat viszik színre (Fehér Rózsa felvétele)

– Kísérleti jelleggel, most első alkalommal szerveztünk tábort a szavalás és a színészet iránt érdeklődő óbecsei diákoknak. Kíváncsiak voltuk arra, hogy a nyári szünetben érdekli-e majd a gyerekeket egy ilyen foglalkozás, és nagy örömünkre azt tapasztaltuk, hogy igen. A tábor nem bentlakásos, de a résztvevők a napi hat órás szakmai képzés mellett ebédet is kapnak. A tábor szakmai vezetője Rókus Zoltán óbecsei színművész, akinek munkáját Magyar Zsófia, az újvidéki Művészeti Akadémia ugyancsak óbecsei színészhallgatója segíti – tudtuk meg Ricz Róberttől, a kultúrkör elnökétől.

Rókus Zoltán a nagyobb gyerekeknek adja át az előadó művészettel kapcsolatos tapasztalatát, a kisebbekkel pedig Magyar Zsófia foglalkozik.

– Különböző csapatépítő és szituációs játékokon keresztül támogatjuk a gyerekek szárnypróbálgatását, ezzel segítjük levetkőzni a gátlásosságukat és szégyenlősségüket a közönség előtt. Az előadó-művészetre építkezünk, ami magába foglalja a versmondást, a pódiumművészetet, a színházat. A közönségnek egy rövid kis előadással készülünk, amely a versek révén elsősorban róluk, vagyis az iskoláról és az ő világukról szól. Rövid skicc lesz ez egy osztályközösség életéről – mondta el Rókus Zoltán a nagyobbak készülő produkciójáról.

A kisebbek csoportja is érdekes, szórakoztató előadással készül a bemutatkozásra. A szombati gálaműsor este hatkor kezdődik az alsóvárosi kultúrkörben azzal, hogy a nagyok a nyári színpadon, a kicsik a kisteremben mutatkoznak majd be. A tábort a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével.