2024. március 28., csütörtök
SZENTTAMÁS

Szeptember 2-án lesz az elsősök fogadása

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában az idén 480 diák számára szólal meg szeptember 2-án az iskolacsengő. Az elsősök fogadása ugyancsak szeptember 2-án 12 óra 30 perckor lesz. A felsősök, mint mindig, állandóan délelőtt járnak, az alsó osztályosok pedig továbbra is váltásokban járnak iskolába, tudtuk meg Munjin Szokola Erika igazgatónőtől.

− A délutáni váltás 12 óra 30 perckor kezdődik. Az első három hétben az elsősök és a másodikosok délután járnak, utána hetente váltakoznak. A harmadik és negyedik osztályosok viszont ebben az időszakban délelőtt tanulnak. Ez azért van, hogy az elsősök beilleszkedjenek az első három hét alatt. Ami a létszámot illeti, a jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a következő tanévet 25 tagozaton 480 diák kezdi. Ebből 16 szerb és 9 magyar tagozat indul 280 és 200 diákkal – mondta az igazgatónő.

Munjin Szokola Erika hozzátette, nyáron folyamatosan festettek, javítottak, takarítottak mindenütt, hogy szeptember 2-ára az intézmény készen álljon a diákok fogadására.