2024. április 20., szombat
MALOMFESZTIVÁLI VISSZAPILLANTÓ

Végigjártam a KurtaUtcát

Az idei oromi Malomfesztivál részvevői nem panaszkodhattak a zenei változatosság hiányára. A szervezők által meghívott együtteseknek és előadóknak köszönhetően a zenei kínálat igen sokrétű volt. A fellépők egyike a KurtaUtca együttes volt, amelynek frontemberével, Roncsák Marcellal beszélgettem:

– Az együttesünk a tavalyi Malomfesztivál előtt született, pontosabban a fesztivál ihlette. Meghirdették, hogy milyen produkcióval lehet jelentkezni, akkor kaptunk egy fellépési lehetőséget, azóta kezdtünk neki jobban a dalszerzésnek, a koncertezésnek. Torok Orsival mi vagyunk az oszlopos tagjai a KurtaUtcának. Már tíz éve ismerjük egymást, és a barátságunkból szövődött ez a projekt. Azelőtt is írogattunk dalokat, illetve feldolgozásokat is csináltunk. Idén egy dobos sráccal, Garai Gergővel is bővült a csapatunk.

Eredetileg mikor alakult a bandátok és kinek az ötlete volt?

– Mondhatjuk, hogy az én ötletem volt, de a Malomfesztivál adta meg a végszót. Így már tudtuk, hogy végig akarjuk járni ezt az utat.

Volt valami konkrét motivációtok?

– Orsinak s nekem nagyon sok ötletünk van mind szövegileg, mind zeneileg. Ezekkel szeretnénk minél elmélyültebben foglalkozni, dalokat írni. A másik pedig, hogy szeretnénk itt, Vajdaságban egy közösséget kialakítani a zenénken keresztül. Azt akarjuk, hogy tudják az emberek, hogy tartoznak valahova, példa erre a Malomfesztivál: ide eljön az ember és rögtön egy család része lesz. Ezért szeretnénk, hogy ha valaki ellátogat az egyik koncertünkre, akkor azon érezze otthon magát.

A fiatalok számára ismertebbek vagytok és sok helyen lehetett titeket látni.

– Igen. Vajdaságban már több helyen is felléptünk, Óbecsén a KMV-n, Zentán a Zentrópiában, a Mojóban, Szabadkán a Cortexben, Szegeden játszottunk pár alkalommal, a Street Folk Fesztiválon egy jazzkocsmában, stb.

Ezek szerint már elég szépen elterjedt a jó híretek.

– Egyértelműen. Több koncertünk is volt. Nem csodálom, mivel idén több dalt valamint videót is adtunk ki, mindent saját erőnkből csinálunk.

Milyen stílusirányzatot képviseltek?

– Mi alternative folknak hívjuk. Nem biztos, hogy létezik ilyen, de a népzenei motívumokkal való megfűszerezés a lényege. Néhol vannak benne jazzes motívumok, játszunk csomó metálszámot, különböző zeneszámokból állítunk össze egy egyveleget pl. a Korntól, a Slayertől és más együttesektől, előadóktól. Azt akarjuk az embereknek sugallni, hogy nincsenek határok a zenei stílusok között. A stílus csak egy eszköz, amelyet arra használunk, hogy kifejezzünk valamit. Reméljük, hogy ezzel többen is tudnak azonosulni.

 Mi volt az egyik nagy lépésetek ebben az évben?

– Pár hónapja adtuk ki az első lemezünket Lakatlan néven. Öt zeneszám van rajta, ezek egyikéhez még videót is készítettünk, a többi esetében pedig egy internetes bejegyzésen keresztül kértük meg a rajongókat, hogy tervezzenek borítót. A beérkezett anyagot használtunk fel a számainkhoz.

Az esetek többségében más előadók számait játsszátok, vagy saját dalokat?

– Többségében saját számokat adunk elő, de néha belecsempészünk egy-két feldolgozást is. Fontos szempont, hogy ha valamit feldolgozunk, akkor ne ugyanúgy játsszuk le, mint ahogy az eredeti dal hangzik, hanem teljesen másképp, így megváltoztatjuk a hangulatát, az egész hangszerelését – magyarázta Roncsák Marcell.

Koncertjükön is megvolt az a hangulat s élmény, ami miatt minden évben egyre többen meglátogatják a Malomfesztivált. Marci szavaival élve: „Szeretnénk valamit hozzátenni, éreztetni az emberekkel, hogy van egy hely, ahova tartoznak, és hogy mindenki megtapasztalhassa, milyen jó hely ez a KurtaUtca.”