2024. március 29., péntek

Kemény kiképzésen a jelöltek

A csendőrség feladata, hogy védje a polgárok szabadságát és biztonságát

Nebojša Stefanović belügyminiszter tegnap a Jasenovo Kiképzőközpontba látogatott el, hogy betekintést nyerjen 63 új jelölt kiképzésébe, akik a csendőrség soraiban szeretnének szolgálni. A miniszter rámutatott arra, hogy mindenkinek, aki ennek az egységnek kíván tagja lenni, egy 21 napos megterhelő kiképzésen kell átesnie.

Forrás: Beta

Forrás: Beta

– A csendőrség jövendőbeli jelöltjeiben tudatosítani kell, hogy ebben az egységben szolgálni nemcsak formaság, hanem bizonyos elvárásoknak is eleget kell tenniük, mint a fizikai felkészültség, de más felméréseken is át kell esniük, hogy mint az elit egység tagjai, minden feladatnak eleget tudjanak tenni – mondta Stefanović.

A kiképzés szemléje során a miniszter örömmel állapította meg, hogy a jelöltek nagy figyelemmel követik kiképzőik utasításait, hiszen a csendőrségtől a legnagyobb az elvárás, hiszen neki kell szavatolnia a polgárok szabadságát és biztonságát.

A követelmények magasabb szintre emelése, a szigorúbb válogatás, a gépparkba és az egyenruhába történő beruházás, a fegyverzet felújítása mind azt szolgálja, hogy ez az egység minél jobban teljesítsen, ha szükség mutatkozik rá – mondta a miniszter.