2024. március 29., péntek

Kenyérszentelés és szoboravatás

Szent Istvánra emlékeztek Hódegyházán

Hódegyházán hétfőn délután a Szent Mihály arkangyalról elnevezett templomban megáldották és megszentelték az új búzából sütött kenyeret, majd felavatták a Vér János magyarországi vállalkozó által adományozott, államalapító Szent István királyunkat ábrázoló mellszobrot.

Vér János és Szemerédi Ernő a felavatott Szent István-szobor előtt (Gergely József felvétele)

Vér János és Szemerédi Ernő a felavatott Szent István-szobor előtt (Gergely József felvétele)

Ezután a parókai udvarában felállított színpadon egymást követték a tánc- és zeneszámok. A műsort a falu szülötte, Szemerédi Bernadett színésznő és férje, Széplaky Géza színművész vezette.

A római katolikus templomban megtartott szentmisén Fiser János plébános megemlékezett Szent Istvánról:

– A szeretet ünnepére jöttünk össze. Államalapító Szent István királyunk ünnepét nevezzük így. István király szeretettel és erős kézzel vezette népünket. Amikor az egyéni sorstragédiák során elvesztette egyetlen felnőtt fiát, Imre herceget is, akkor országát, országunkat, Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. A pogány, portyázó magyar törzseket szeretettel, de ha kellett, karddal keresztény hitre vezette, mert felismerte, hogy csak a nyugati mintára letelepített keresztény elvek és tanítás által vezetett magyar népnek van jövője a Kárpát-medencében. Bölcs előrelátásának köszönhetjük, hogy annyi sorscsapást átvészelve Szűz Mária oltalmában meg tudtunk maradni a Kárpát-medencében – emelte ki prédikációjában Fiser atya.

Ünnepi kenyérszentelés Hódegyházán (Gergely József felvétele)

Ünnepi kenyérszentelés Hódegyházán (Gergely József felvétele)

A szentmisén Fiser János, Pethő László és Utcai Róbert plébános megáldotta és megszentelte a négy kenyeret, amelyekből az ünnepséget követő vacsorán részesültek a helybeli polgárok és a meghívott vendégek. A kenyérszentelés után a templomból az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett parókia udvarára vonultak a hívek. A helybeli polgárok és a számos meghívott vendég jelenlétében Vér János, a szobor adományozója és Szemerédi Ernő, a hódegyházi egyháztanács elnöke leleplezte Szent István mellszobrát, majd Fiser agya megáldotta és megszentelte.

A színvonalas művelődési műsorban fellépett a helybeli Halacska óvoda kiscsoportja, az általános iskola diákjai, a Big Ego ritmikus tánccsoport, a Kodály Zoltán ME Székfűvirág néptáncosai, a szomszédos tiszaszentmiklósi Piros Tulipán Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület és a szajáni Ady Endre ME tánccsoportjai. A hódegyházi nőszervezet és a Lila Akác ME tagjai kitettek magukért, finom lángossal és disznópaprikással vendégelték meg az ünnepség résztvevőit.

A kenyérszentelő és szoboravató ünnepségen jelen volt Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Kiss Tóth Erika, a VMMSZ alelnöke, Oláj Ibolya, az MNT oktatási bizottságának a tagja, Oláj Tibor, a csókai és Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, továbbá Zombori Csaba Csóka alpolgármestere, Pék Zoltán köztársasági és Kormányos László tartományi parlamenti képviselő, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, valamint a csókai Művelődési és Oktatási Központ, a helyi közösség és a szomszédos települések képviselői.