2024. április 19., péntek

Uzsonnára gyűjtenek

A nyolctagú Mészáros család iskolás gyerekei számára tartottak jótékonysági vásárt Óbecsén

Gyűjtést szervezett a hétvégén a Fokoláre Mozgalom óbecsei szervezete, a jótékonysági vásárra a Caritas jótékonysági szervezetnek az első helyi közösség területén lévő otthonában került sor. A mozgalom felhívására mintegy 30 személy ajánlott föl megvásárlásra lábbeliket, ruházatot, könyveket, iskolai tanfelszereléseket, dísztárgyakat.

– Az akció során befolyt bevétellel a nyolctagú Mészáros családot szerettük volna anyagilag segíteni azért, hogy a négy iskolás gyereknek be tudják fizetni az uzsonnát. Mi ezzel a kezdeményezéssel kívánjuk támogatni az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) azon projektjét is, amellyel 2030-ig szeretnék felszámolni az éhezést a világban. A jótékonysági vásárra ugyan nem jöttek el sokan, mi mégis elégedettek vagyunk: 13 ezer dinárt sikerült összegyűjtenünk, amiből kifizethetjük a négy iskolás gyerek első félévi uzsonnáját. A terveink szerint októberben és decemberben a másik két óbecsei helyi közösségben is szervezünk majd hasonló akciót azért, hogy a második félévben is legyen uzsonnájuk a gyerekeknek – mondta el a szervezők nevében Gulics Rózsa hitoktató.

A Fokoláre Mozgalomnak nem ez az egyetlen kezdeményezése Óbecsén. A Dózsa György utca és a November 11. utca sarkán lévő Gracije boltban egész évben lehet adakozni egy „családi kosárba”: a vásárlók itt azzal tudják támogatni a többgyerekes családokat, hogy termékeket tesznek bele ebbe a kosárba, majd amikor az megtelik, az önkéntesek csomagokat készítenek belőle a rászoruló családoknak.

A Fokoláre Mozgalom (teljes nevén Mária Műve – Fokoláre Mozgalom) egy 1943-ban Olaszországban létrejött lelkiségi megújulási mozgalom a katolikus egyházon belül. A mozgalomban az 1960-as évek óta nagy hangsúlyt fektetnek különböző szociális tevékenységekre is.