2024. április 20., szombat

Böjte Csaba előadására megtelt a templom

Adán misézett is az erdélyi ferences rendi szerzetes

A Szentháromság katolikus templom hétfőn délután teljesen megtelt, mintegy 2700 helybeli és környékbeli hívő és pap gyűlt össze, hogy meghallgassa Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának előadását, és részt vegyen a misén.

Böjte Csaba előadása az adai katolikus templomban (Csincsik Zsolt felvétele)

Böjte Csaba előadása az adai katolikus templomban (Csincsik Zsolt felvétele)

Böjte Csaba atya Szungyi Károly helyi plébános és az egyházközség meghívására érkezett Adára. A templomban Szungyi Károly plébános köszöntötte az egybegyűlteket, majd Böjte Csaba ferences rendi szerzetes megtartotta előadását, amelyben a nemzeti ünnep alkalmából beszélt Szent Istvánról és Gizella királynéról, valamint az államalapító király uralkodásáról és országépítő tevékenységéről. Az ünnep előestéjén a bűnbánat, a megbocsátás és a kiengesztelődés fontosságát hangsúlyozta a népek között, a családon és a közösségen belül. Böjte Csaba atya a tőle megszokott közvetlenséggel és humorral történeteken keresztül beszélt az emberi értékekről, az élet értelméről, és többször állította követendő példaként a hallgatóság elé a Jézus Krisztusi feltétlen szeretetet, amit mindenkinek meg kellene tanulnia. Szólt a újrakezdés és a kibékülés fontosságáról, az egymás iránti szeretetről, egymás megbecsüléséről, a családról és a gyerekekről. Szorgalmazta a magyarság és a szomszédos népek összefogását, hogy tündérkertté válhasson a jövőben a Kárpát-medence. Az előadás után misét mutattak be a Szentháromság-templomban, ahol Böjte Csaba atya volt a főcelebráns, a zenét pedig az ötvenfős adai Szentháromság gyermek- és ifjúsági kórus szolgáltatta.