2024. április 16., kedd
BIRKÓZÁS – MAGYARKANIZSA

Edzőtábor volt, tornák lesznek

A magyarkanizsai Potisje Birkózóklub eredményesen zárta a 2019-es idény első felét. Az eredményeiről és a közelmúltban megszervezett birkózótáborról Újhelyi Sándor edző számolt be.

Birkózóink az első félévben nem kevés érmet nyertek. Az országos bajnokságokon a serdülőcsapatunk országos bajnok lett, míg az ifjúsági csapatunk a második helyen végzett. Az országos kupaversenyen az U11-es fiúcsapat és az U13-as lánycsapat is az első, míg az U13-as fiúcsapat a harmadik helyet szerezte meg. Vajdaság bajnokságán a serdülőcsapat az első, az ifjúsági csapat a második helyen végzett. Birkózóink az országos szabadfogású korosztályos bajnokságokon is több érmet nyertek. Klubunk az idén is megrendezte a nemzetközi utánpótlás korosztályú birkózótábort, amelyen 50 gyerek vett részt. A tábor résztvevői Magyarországról, Zentáról, Nagybecskerekről, Belgrádból, valamint helyből érkeztek. A táborban két edző foglalkozott a résztvevőkkel és készítették fel őket a következő versenyekre. A szervezők a szabadidőben különböző játékos vetélkedőket rendeztek, valamint strandolási lehetőséget biztosítottak a gyerekeknek úgyhogy a tábor baráti légkörben, sikeresen zajlott le – összegzett röviden az edző, Rekecki Rudolf elnök pedig már az őszre készül: – Szeptember 21-én tartjuk meg a Balassa Rudolf-emlékversenyt, amely felnőtt korosztályú csapatverseny és egyúttal felkészülés az országos csapatbajnokságra. Ezután október 19-én következik a Csaba Ferenc nemzetközi emlékverseny az utánpótlás korosztályok részére. Az idei évet a Szuperliga küzdelmei zárják, ahol a Potisje főleg fiatal hazai birkózóira számít, néhány tapasztaltabb birkózóval kiegészítve. A csapat nagy lelkesedéssel és odaadással készül a bajnokságra, ahol a tisztes helytállás és a klub méltó képviselése a cél.