2024. március 28., csütörtök

Kétnapos ünnepet tartottak Óbecsén

– Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. A mi ünnepünk. Minden magyaré. A miénk, mert a mi őseinknek köszönhetjük az országunkat. Mi, az itt lakók építjük, ápoljuk, tesszük szebbé évről évre. És a mi gyerekeinknek, unokáinknak adjuk majd tovább, bízva abban, hogy ők is megbecsülik – mondta Péter Lea, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör által szervezett Szent István-napi rendezvény műsorvezetője. A kétnapos rendezvényt pénteken és szombaton tartották meg több ezer érdeklődő előtt, a Köztársaság utcában felállított szabadtéri színpadon. Pénteken az alsóvárosi Páduai Szent Antal-templomban ünnepi szentmisével kezdődött az ünneplés, amelyet ft. Pósa László celebrált, és ő szentelte meg az új búzából készült kenyeret is. A mise után pedig, a Petőfi kultúrkör előtt felállított színpadnál Farkas Sándor, Magyarország országgyűlésének képviselője, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva Szent István államalapítását, népünk megmaradását.

– Ő olyan államot teremtett, amely a keresztény Európa meghatározó szereplőjévé vált. Ezer évvel ezelőtt első királyunk, Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel, és azóta Magyarország a keresztény Európa szerves része. Ez biztosította a magyarság fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét. Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik – mondta.

Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő felszólalásában kitért Szent István törvénykönyveire, többek között arra, amelyben elrendelte népének, miként folytasson tisztes és háborítatlan életet.

– Az ezer évvel ezelőtti szavak kifejezik azt, amit mi, ma élő magyarok is elvárunk, és amit szeretnénk megteremteni, ez pedig a tisztes és háborítatlan élet. Ezek a törvénykönyvek ma is élő részét képezik tudatunknak, hiszen a magyar történeti alkotmány részét képezik – mondta Pásztor Bálint.

Az új búzából sütött kenyeret dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, a VMSZ községi szervezetének elnöke, Kiss Igor, a Petőfi kultúrkör alelnöke, a községi tanács tagja, a VMSZ óbecsei szervezetének elnöke és Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnök szegte meg.

A rendezvény folytatásában, amelyet a budapesti Emberi Erőforrás Minisztériuma, a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az óbecsei önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint több vállalat, vállalkozó és magánszemély támogatásával valósítottak meg, ünnepi műsorral folytatódott. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora és Csiperke táncegyüttese, valamint a Fokos zenekar Hadak útja című táncprodukcióját Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs készítette. A műsor folyamán Szent István ránk hagyott örökségét, az országot és a kereszténységet védelmező magyar nemzet történelmének nagy csatái kerültek feldolgozásra a honfoglalástól napjainkig, a magyar néptánc, népzene, népdal, költészet elemeivel. A műsor folytatásában a Csongrádi Fúvószenekar koncertjét hallhatták a résztvevők, majd Szívből szól címmel magyar nóták következtek. A Budapesti Hakme cigányzenekar kíséretében Koltay László, a 2012-es Nótasztár győztese, Velő Gabriella nótaénekes, Vajk György opera- és operetténekes. Somogyi Erika, a Nemzeti Filharmonikusok oszlopos tagja, valamint Fényes György, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Nótaénekes és nótaszerző lépett fel fergeteges műsorral. A rendezvény Pál Dénesnek, a Voice-Magyarország Hangja című tehetségkutató műsor győztesének koncertjével és tűzijátékkal folytatódott, majd a magyarországi Brass on The Road együttes utcazenéjével zárult.

Szombaton tizenegyedik alkalommal tartották meg a Szent István-napi főzőversenyt a Nikola Tesla utcában. Ezúttal 46 csapat ragadott fakanalat, rotyogott a marhapörkölt a bográcsokban. „Amíg a felnőttek a bográcsoknál voltak elfoglalva, a gyermekek sem unatkoztak. Először kézműves foglalkozásokon és különböző ügyességi játékokon vehettek részt, majd az adai Jancsi bohóc bábszínháza egyesület A világszép kecskebéka című bábjátékát nézhették meg, majd a Csíkos-Pöttyös zenekar koncertjén bulizhattak. Óriási élményekkel távozott mindenki!” – mondta Cseszák Korcsik Anikó, a kultúrkör szervezője. A főzőverseny zsűrijében Knézi Péter, a tavalyi főzőverseny győztese, a törökbecsei Erős Oszkár, több főzőverseny díjazott szakácsa, Orcsik Erzsébet szakácsnő és Rókus Zoltán színművész dolgozott. Az első helyet Varga Franjo és csapata nyerte meg, második lett a Rooster csapata, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Sinkovity keltetőállomás csapata állhatott. A szervezők, illetve a támogatók jóvoltából mind a 46 csapat kapott ajándékot, ezenkívül ajándékutalványok, fürdőbelépők, vacsorajegyek, illetve kisebb-nagyobb tárgyak kerültek a legjobb szakácsokhoz. A főzőverseny eredményhirdetése után éjfélig tartó utcabálon szórakoztak az óbecseiek, amelyen a Harmónia együttes húzta a talpalávalót.