2024. március 28., csütörtök
VISSZAPILLANTÓ A SZABADKAI NYÁRI AKADÉMIÁRA

A közösségben való létezés

Dr. Varga László szerint az iskolában a képességek fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt

A Szabadkai Nyári Akadémia egyik plenáris előadója dr. Varga László, a Nyugat-magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánja volt. Előadásának Az ember társas lény címet adta. Ennek keretében szó volt arról, hogy a kooperatív tanulással lehet a legjobban fejleszteni a gyerek társas intelligenciáját. Manapság felértékelődött a csapatmunka, és ezt a gyermek a társas interakciók által tudja a legjobban megtanulni. Dr. Varga Lászlóval a társas intelligencia szerepéről, a csapatmunkáról, és a pedagógusok helyzetéről beszélgettünk.

 Mi a társas intelligencia, és annak jelentősége a mai világban?

– A társas intelligencia a csapatban való létezést, a közösségben való gondolkodást is jelenti. Ez nem új keletű fogalom, hiszen az ember-ember kapcsolat mindig is a figyelem központjában volt. A XXI. században a digitalizáció és a készen kapott információ mezsgyéjén azt látjuk, hogy az emberek, sok esetben a gyerekek és a fiatalok is elmagányosodnak. Szeretünk félrevonulni, szeretjük kihasználni a digitalizáció előnyeit. Az ember kíváncsi lény, és a Facebook erre épít, így sokkal jobban kielégíti a fiatalok, a gyerekek érdeklődését, mint bármi más. Óriási szakadékot látok a mai gyerekek élete és az én gyermekkorom között. Egy picit fáj, hogy azokat az élményeket, amelyeket a társas kapcsolatok révén, nagyszüleim és barátaim által kaptam, a mai gyerekek nem élik meg. Valószínűleg azt, ahol most tartok, a nagyszüleimnek és a szüleimnek köszönhetem, hiszen rengeteget meséltek nekem. A világhírű agykutató, Gerald Hüthler szerint a gyermeki idegrendszer fejlődését legjobban a mesével tudjuk támogatni. Néha úgy gondolom, hogy a nevelésben vissza kellene térni az ősi formákhoz, vagyis azokhoz a módszerekhez, amelyekkel szüleink, nagyszüleink neveltek bennünket. A közösségnek ereje volt. Ma már hiányoznak azok a minták, amelyek csak a társas kapcsolatok által alakulnak ki.

Manapság a munkahelyek alapkövetelménye a csapatmunkára való képesség. Hogyan tudja az iskola erre nevelni a gyerekeket?

– Ma az iskolából a tér és az idő hiányzik. Ez elvárás a munkahelyen, ám a gyerek nem ezt kapja meg. Ez olyan, mint a kompetenciamérés az iskolában. A gyerekeknek egész évben lexikális tudást adnak, aztán május egyik napján egy nemzetközileg elismert tesztet készíttetnek velük, és azzal szembesülnek, hogy a lényeglátásban, a problémamegoldásban, a kreativitásban a gyerekek alulmaradnak a nyugati társaikhoz képest. Úgy érzem, hogy adósok vagyunk a kompetenciaalapú oktatás tekintetében, vagyis, hogy a képességekre helyeződjön a hangsúly. Magyarországon küzdünk az óvoda-iskola átmenettel. A magyarországi óvodák a játékra építik a foglalkozásokat. A magyar iskola ezzel szemben normatív, a lexikális tudásra, a számonkérésre és a mérésre alapozott. Tehát hatalmas a szakadék az óvoda és az iskola között. Mondhatnánk azt is, hogy ha a gyerekek egyenesen az óvodából mennének a munkahelyre, nem lenne semmi probléma, hiszen ott együtt játszanak, közösségben vannak. Az iskolában állandóan meg kell felelniük, elvárások tömegét zúdítják rájuk. Arról nem is beszélve, hogy sok alsó tagozatos gyermek több időt tölt az iskolában, mint a szülei a munkahelyen. Ehhez még hozzá jönnek a különórák. A gyerekeknek nincs idejük arra, hogy boldog gyerekkoruk legyen.

Ezek az elvárások a szülőktől, a pedagógusoktól származnak, vagy a társadalomtól?

– Erről szól a XXI. század, hiszen fontos a teljesítmény és a versenyzés. A szülők részéről is fennáll a versengés. Radikális, komoly tantervi reform, vagyis a tananyagcsökkentés és az osztálylétszámok újragondolása nélkül ezt a problémát nem tudjuk megoldani.

Manapság a szülők nagy része elvárja a pedagógusoktól, hogy a gyereküket helyettük neveljék. Mennyire szabad egy pedagógusnak megfelelnie ennek az elvárásnak?

– Nagyon nehéz ma a pedagógusoknak, mivel legjobbat akarják a gyerekeknek, viszont a kényszer, az elvárás nagyon erős abban a tekintetben, hogy ő legyen a legjobb. A tanítóknak, az óvodapedagógusoknak, a tanároknak az első helyen a gyermek érdeke kell, hogy álljon. A gyerekekkel való együttlét a pedagógusra van bízva. A pedagógus a maga személyiségével nevel, formál. A digitalizáció jelen van, és átéljük az áldásait, hátrányait. Nem az interaktív tábla fogja szeretni a gyereket, hanem a pedagógus.