2024. április 20., szombat
VICTORIA LOGISTIC

Huszonöt dinár előleg a napraforgó kilójáért

A Victoria Logistic, a Victoria csoport tagja bejelentette, hogy 25 dináros előleget adna (áfa nélkül) az átadott napraforgó kilogrammjáért. Az Agrosmart mezőgazdasági portál szerint több vállalat is megerősítette, hogy egy tonna napraforgó végső piaci ára 260 és 265 euró között mozog (tegnapi középárfolyamon ez kilogrammonként 30,48 és 31,07 dinárnak felel meg).

Noha más felvásárlók még nem tették közzé az idei napraforgó felvásárlásának feltételeit, annyi ismeretes, hogy évek óta a Victoria vállalat által felkínált ár a legmeghatározóbb – írja az Agrosmart.

A Victoria Logistic, Szerbia legnagyobb napraforgó-felvásárlója kijelentette, hogy legfeljebb 20 százalékos nedvességtartalmú napraforgót fogad el. A vállalat közzétette, hogy az előleget közvetlenül a kiszállítás után kézhez kapják a termelők, és számlát is ad a vállalat a kereskedelemben kapható napraforgó értékesítéséről.

Az Agrosmart szerint a kukorica piaci ára jelenleg meglepően alacsony, a felvásárlók azt mondják, hogy tonnája 120 euróra esett vissza, de ennél alacsonyabb is lehet.

A szójabab felvásárlásának feltételei még nem ismeretesek, de egyes cégek szerint tonnája elérheti a 300 eurót is – írja a mezőgazdasági portál.