2024. április 20., szombat

Jövő hétvégén Kanizsa Kupa!

Kilencedik éve már, hogy megszervezik a kézilabdások legnagyobb magyarkanizsai eseményét, a Kanizsa Kupát. Dukai Ferenc főszervező elmondta, nagy öröm, hogy a rendezvény az idén is megmozgatja majd a sport e válfajának szerelmeseit.

Augusztus 22-e és 25-e között tartjuk a kupát, melyen ezúttal négy csapat mutatkozik be. Csütörtökök délután 17 órakor versenyen kívül az izraeli Ramhat Hashron és a Budakalász összecsapását láthatják az érdeklődők. Pénteken a belgrádi Partizan és horvát Nexe mérkőzése után 17.15-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd az észak-macedón Metalurg és a Ramhat Hashron meccset láthatják az érdeklődők. Szombaton délben korosztályos meccsek lesznek, 17 órakor a Partizan és a Ramhat Hashron csap össze, este pedig a Nexe és Metalurg lép színre. Vasárnap 15 órakor Metalurg–Partizan, 17 órakor pedig a Nexe–Ramhat Hashron találkozókkal zárul a torna. Az ünnepélyes eredményhirdetés 18.15-kor lesz – mondta Dukai.

Az igényes kézilabda szeretőit tehát várják a magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnokába!