2024. március 28., csütörtök
MÚLTIDÉZŐ

A Qobusztáni sziklarajzok és a sárvulkánok

Hatvan dinárnyi manatért száguldunk egy tőlem jóval öregebb kisbusszal az azerbajdzsáni szavannán. A kietlen, egyhangú tájat csak olajkutak törik meg. A marshutka taxival a helyiek térnek haza a bakui piacról. Mindnyájan tele ékszerekkel, kicsípve, kisminkelve, illetve megborotválkozva – elvégre a városban voltak. A bőrkabát dohos szagát elnyomja a rengeteg parfüm meg a helyi dohány maró füstje. Egyedül én vagyok troli turista a kisbuszban. Jól szemügyre is veszik az idegent. De mindenki tudja, hogy errefelé a pénzes turistákat csak a hétezer éves sziklarajzok és a sárvulkánok érdeklik.

Jó másfél órányira a bakui déli pályaudvartól a rozoga kisbusz letér az Irán felé vezető 20 méter széles útról. A Kaukázusban a nagyobb települések mellett mindenhol ún. szervizút van, amelyet azok a járművek használnak, amelyek a városba jöttek, így nem akadályozzák a jó széles országút forgalmát. Rögtön a városkapuban megállunk, és int a sofőr, hogy „Qobustan”. Egy Ladát leszámítva senki és semmi sincs a környéken. Előlép Nazim, mint később kiderült, a marshutkás sógora. Hát ezért volt pont itt Qobusztán, és nem a városközpontban a taxiállomásnál, ahol a többiek szálltak le... Tíz perc alkudozás után meg is állapodok Nazimmal, majd elindulunk az új Ladával az azerbajdzsáni pusztaságba.

Első megállónk a Qobusztáni Múzeum. A mai kor szinte összes létező számítástechnikai és elektronikai vívmányával felszerelt stílusos épületben megtekinthető a környék emberi tevékenysége a középső kőkorszaktól (i. e. 11 500 – i. e. 7000) a Szovjetunió felbomlásáig. A múzeum mellett kialakított skanzen pedig előrevetíti kalandom következő állomását, a qobusztáni sziklahasadékokban élt emberek mindennapjait.

A Qobusztáni Nemzeti Park területén, a Sirvan-fennsíkon, 12 éve világörökségi védelem alá helyeztek 5 km2-nyi területet. A Kaukázus déli lejtőit puha mészkősziklák borítják, amelyek körül sok helyen kioldódott a mészkő, és emberi hajléknak alkalmas, tovább vájható barlangok alakultak ki. A múlt század elején kőfejtő munkások több tucat barlangrajzra bukkantak. Mára 700 szikla és barlang 3500 rajzát azonosították, de még ennyi vár a katalogizálásra. A sziklarajzok 8–5000 évvel ezelőtt készültek véséssel, karcolással és csiszolással. Döntő hányadukon emberek, állatok és halászati motívumok szerepelnek (azóta a Kaszpi-tó 5 kilométert visszahúzódott). Az akkori kor embere a környék füves területeiről és a közeli Kaszpi-tóból szerezte be élelmét, lényegében ezt örökítette meg. Számos vadász-, halász-, csónak-, szerszám-, fegyver-, ökör-, bölény-, kecske-, vaddisznó-ábrázolás maradt fent, de kivehetőek a harcosok és testesebb női figurák alakzatai is. A környéken számos kevésbé látogatott településmaradvány, sírok és a jóval később itt átvonuló római légió nyomai is megtekinthetőek.

Qobusztáni napom fénypontja az iszapvulkánmező felfedezése volt. Megközelítőleg 300 aktív iszapvulkán pöfékeli a sarat a nemzeti park területén. A mélyben lévő földgáz mire a felszínre ér, összekeveri a talajvizet a földdel, és mulatságos sárvulkánokat hoz létre – az északi féltekén egyedül csak itt, Qobusztánban. Némelyik vulkánból folyamatosan folyik a sár, némelyik időnként böffent egyet, de vannak időszakosan működők is. A legnagyobb kráterének átmérője 25 méter, de van olyan öreg is, amely 50 méter magas sárkúpot bocsátott már ki magából.

Az igazi holdbéli tájat csak Ladák tudják meghódítani, Nazim büszke is a járgányára. Megköszönöm neki a tartalmas napot, és adok pár manat borravalót. Erőltetett mosolya előcsalogatja két aranyfogát, miközben tekintete már a messzi távolba mered, és talán azon elmélkedik, hogy boldogabbak-e ma a népek a Kaukázus lejtőin, mint a hajdanán itt élt qobusztáni barlanglakók.

Megnevezés

Qobusztáni sziklarajzok kultúrtája

Ország

Azerbajdzsán

Típus

Kulturális helyszín

Felvétel éve

2007

Azonosító

1076

Terület

537 ha