2024. március 28., csütörtök

Megszegték a kenyeret Óbecsén

Megkezdődtek Vajdaságban a Szent István-napi ünnepségek

Óbecsén ma délután a Csongrádi Fúvószenekar koncertjével, majd a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisével kezdődött meg a kétnapos Szent István-napi ünnepségsorozat. A Vajdasági Magyar Szövetség központi rendezvénye hagyományosan Palicson szombaton a tóparti sétányon 15 órakor kezdődik, az ünnepi szentmise 17 órakor a Szent Teréz-székesegyházban lesz, majd 18 órakor a palicsi Vigadónál folytatódik az ünnepség.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A palicsi ünnepségen az ökumenikus kenyéráldást követően Kocsis Máté, a FIDESZ frakcióvezetője és Pásztor István, a VMSZ elnöke mond beszédet, majd a Budapesti operettszínház művészeinek fellépése következik.

Óbecsén holnap ezúttal is a Szent István-napi főzőversennyel kezdődik 16 órakor, és a délután folyamán gyerekprogramok és kézműves foglalkozások is lesznek. 17.30-kor kezdődik A világszép kecskebéka című bábelőadás az adai Jancsi bohóc bábszínháza Egyesület előadásában, majd 18 órakor a Csíkos-Pöttyös zenekar koncertezik az óvoda előtt. A 20 órai eredményhirdetés után kezdődő utcabálon a Harmónia együttes szórakoztatja majd a közönséget.

Zomborban vasárnap tartják a Dunatáj Egyesülés főszervezésében és a nyugat-bácskai települések együttműködésével a Szent István-napi kenyérszentelő ünnepséget.

A program 17 órakor szentmisével és kenyérszentelővel kezdődik, a Szent István-templomban. Azt követően 18 órakor köszöntők hangoznak el a Megyeház erkélyén, majd az idei házigazdák, a zombori Magyar Polgári Kaszinó fiataljainak műsora lesz hallható, látható a Megyeház előtti téren. Megközelítőleg fél hétkor a hagyományőrző egyesületek tagjainak, népviseleteseinek, fúvószenekarok által kísért főutcai körmenete és a közös csárdás következik. Sor kerül továbbá a megszentelt kenyér szétosztására, majd a közreműködők közös ünnepségére a Magyar Polgári Kaszinóban.

Mise Óbecsén (Fotó: Ótos András)

Mise Óbecsén (Fotó: Ótos András)

A Magyar Nemzeti Tanács Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából Újvidéken szervez ünnepi műsort, amelyre augusztus 20-án, kedden, 18.00 órakor az M Stúdió hangversenytermében (Ignjat Pavlas utca 3.) kerül sor. Ünnepi köszöntőt mond mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Igor Mirović, a Vajdaság Autonóm Tartomány kormányelnöke. Az új búzából sütött kenyeret megáldja ft. mgr. Paskó Csaba kelebiai plébános, a Magyar Nemzeti Tanács és a testület Végrehajtó Bizottságának tagja, Nt. Dolinszky Gábor, a Szerbiai–Vajdasági Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház püspökhelyettese, a Magyar Nemzeti Tanács tagja és Nt. Orosz Attila bácsfeketehegyi lelkipásztor, bácskai református esperes, a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának tagja. Az ünnepi műsorban fellépnek a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészei, Lőrinc Tímea és Dévai Zoltán; az újvidéki Kapisztrán ferences ifjúsági kórus Beszédes Margit karnagy vezetésével, valamint az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora és Csiperke táncegyüttesei. Közreműködik az óbecsei Fokos zenekar és barátai.