2024. április 20., szombat

Négy határon túli településről érkeznek kerékpáros túrázók Budapestre

Tekerj otthonról hazáig! elnevezéssel indult biciklitúra négy határon túli településről.  Budapestre augusztus 20-án érkeznek meg a több száz kilométert letekerő kerékpárosok.

Dunaszerdahelyről, Nagyváradról, Szabadkáról és Beregszászról indultak a napokban kerékpáros túrázók Budapest felé. Összesen mintegy nyolcvan települést érintenek, és több mint 1200 kilométert tesznek meg.
A leghosszabb, hétnapos túra a hét elején indult, a résztvevők Beregszásztól Budapestig 424 kilométert tekernek le. A legrövidebb, a dunaszerdahelyi túra mintegy 180 kilométeres. A kerékpárosok az ország bármely pontján csatlakozhatnak a túrához, akár csak egy-egy rövid szakaszra is.
Gajág Dóra, a program kommunikációs vezetője pénteken, a szabadkai túra indulásakor az MTI-nek elmondta, hogy egy baráti társaság ötlete alapján valósult meg a program; a Pesti Fiatalokért Egyesület célja az, hogy a sport által is erősítsék a nemzeti összetartozást.
A Tekerj otthonról hazáig! túra két idei nagykövete, Miklós Edit, a sízők és Erdei Zsolt, az ökölvívók magyarországi szövetségének elnöke.
A hagyományteremtő céllal megszervezett túra útvonalát úgy állították össze, hogy a résztvevők határon túli és anyaországi látványosságokat, szép tájakat is érinthessenek.
A bringások augusztus 20-án érnek be a célba, a szurkolók és az érdeklődők a Nemzeti Múzeum kertjében találkozhatnak majd velük, ahol különböző programok és koncertek várják őket délután.