2024. március 28., csütörtök

Alkalmazkodni kell a piachoz

Turiára látogatott Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter

Turián járt ma délelőtt Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter, ahol az önkormányzat képviselőivel ellátogatott néhány termelőhöz és gazdához. A látogatás célja az itteni mezőgazdasági és gyümölcstermesztés szerkezeti felépítésének megismerése mellett a turiai határ egy részének villamosítása, a szövetkezetek munkája, a mezőgazdasági támogatások és eddigi eredmények, a vízlecsapolás, a dűlőutak állapota és egyéb, a gazdákat közvetlenül is érintő kérdések voltak.

Fotó: G.D.

Fotó: G.D.

Branislav Nedimović miniszter és kisérete, Radivoj Paroški szenttamási polgármester, Milena Alargić, a képviselő-testület elnöke, továbbá a turiai helyi közösség képviselői elsőként Petar Novaković gyümölcstermelő gazdaságát és gyümölcsösét tekintették meg.

− Olyan emberekhez jöttünk először, akik szeretnének változtatni az itteni termelési szerkezeten, mégpedig olyan módon, hogy a gyümölcsöshöz áramot vezetnek, jelentősen csökkentve ezáltal a termelési költségeket, további új termelési formát szeretnének létrehozni, ezáltal pedig növelni a jövedelmet. Jelenleg úgy tűnik, az itteni négyhektáros cseresznyeültetvényen jövőre várható az első igazi termés, és ha így lesz, ez legalább annyi jövedelmet hoz, mint 100 hektár kukorica vagy búza. Szerbia jövője az ilyen, és ehhez hasonló gazdaságokban van, tehát a piachoz alkalmazkodva változtatni kell a termelési szerkezeten. Jelenleg a szenttamási határ Turia irányába történő villamosítása mintegy 150 hektáron valósult meg, és ezt a tendenciát folytatni kell. A szerb kormány ezidáig több önkormányzatban támogatta a határ villamosítását, például Varvarin, és Leskovac esetében,  a szenttamásiak viszont ezt önerőből valósították meg. Jövőre egy újabb pályázatot indítunk a határ villamosítására és öntözésre – mondta a miniszter.

Radivoj Paroški kiemelte, hogy az önkormányzat és a mezőgazdasági termelők együttműködése folyamatos és nagyon jónak mondható. Szerinte éppen ezért fontos, hogy az itteni gazdák elsőkézből és időben tájékozódjanak a kormány terveiről és a vidékünkre vonatkozó pályázatokról.

− A községhez mintegy 27 ezer hektár termőföld tartozik, termelőink a legnagyobb felületen szántóföldi növényeket, kukoricát, szóját, napraforgót termesztenek. A községi, tartományi és köztársasági támogatásokkal azt szeretnénk elérni, hogy termelőink a további kultúrák, de elsősorban a gyümölcs és zöldségféle termesztése felé forduljanak. Ezenkívül, a határ villamosításával a falusi turizmus fejlődését is segítjük, annál is inkább, hiszen közel van a Beljanska bara védett övezet a maga természeti szépségeivel – emelte ki a polgármester. Hozzátette, a határ ezen szakaszának villamosítása  befejeződött, hátravan még a munkálatok műszaki ellenőrzése, ezt követően az első termelők máris a hálózatra kapcsolódhatnak, de tervben van egy újabb 150 hektáros felület villamosítása is.

Radivoj Paroški elégedettségét fejezte ki, hogy a termelők az őket közvetlenül érintő kérdésekkel fordultak a miniszterhez. Többen is kifogásolták például a túl magas a lecsapolási illetékre vonatkozó összeget.

− A lecsapolási illetékre vonatkozólag olyan információt kaptunk, hogy a földművelésügyi minisztérium bizonyos változásokat javasol az erre vonatkozó törvény megváltoztatása irányában. A termelőket érdekelte továbbá, hogy milyen támogatások igényelhetők a dűlőutak javítására, hiszen azok túlnyomó többsége nagyon rossz állapotban van. Branislav Nedimovićtól megtudtuk, hogy ezen a  téren már konkrét lépések vannak folyamatban, mégpedig az, hogy a minisztérium és az önkormányzatok közösen biztosítanak olyan gépeket és felszerelést, amelyek gyorsan, jól és tartósan megoldják ezt a problémát. A szóban forgó gépek mintegy 2,5 millió dinárba kerülnek, a pénz 85 százalékát a minisztérium, 15 százalékát pedig az önkormányzatok biztosítják – mondta a szenttamási polgármester.