Kevesen vannak, akik az utóbbi néhány évben nem hallottak volna a nagybecskerekiek ivóvízproblémájáról illetve a helybeli vízgyár építése körüli huzavonáról. A Béga menti városban ugyanis – a megengedett arzénmennyiség tízszerese miatt – 2004 óta nem használható a városi vízvezeték. Sokan sokat tudnak az esetről, de a legfontosabbat most se tudni: vagyis, hogy mikor kezdődik a vízgyár hivatalos működése, megfelel-e majd a törvénybe szabott mércéknek az onnan kikerült víz minősége, és végső soron, hogy mennyit fizetnek majd a nagybecskereki háztartások ezért a szolgáltatásért.
Pedig a legújabb megoldási kísérlet a nagy nyilvánosság előtt indult. 2015 februárjában a nagybecskereki vízgyár építéséről szóló szerződés aláírásánál jelen volt Giuseppe Manzo, Olaszország akkori belgrádi nagykövete is. A szerződést pedig az olasz hátterű, jó nevűnek titulált Gruppo Zilio társaság és a nagybecskereki Városi Vízművek képviselői írták alá. Olaszország nagykövete akkor kijelentette, hogy a nagybecskereki vízgyár megépítése példamutató lehet a többi – vízellátási gondokkal küszködő – szerbiai önkormányzat számára. A felvázolt megoldás szerint ugyanis a nagybecskerekieknek nem kerül semmibe a vízgyár megépítése (az a beruházó gondja), hanem csak a víz megtisztításáért kell majd fizetni. Itt a nyilatkozók mindig hangsúlyozták, hogy ez a megoldás jobb, mint a német Wassertechnikkel annak idején megkötött (és a hatalomváltás után felbontott) szerződés, hiszen a németeknek fizetni kellett (volna) a vízgyár felépítéséért is. Az olaszokkal való szerződés aláírásakor – tehát 2015 elején – azt ígérték, hogy nyolc hónap elteltével iható víz csordogál majd a városi vízvezetékben.
A szentmihályi úton megkezdett építkezés pedig szó szerint is reflektorfénybe került: bekamerázták az építőhelyet és a mesterek munkáját mindennap egyenes adásban lehetett követni a város honlapján. Látni lehetett minden talicska beton kiöntését a leendő vízgyár építőhelyén. A Vízművek (akkori) igazgatója többször is kijelentette, hogy csak „napok” kérdése, hogy mikor helyezik üzembe a vízgyárat. Aztán a rivaldafényből lassan „illegalitásba” vonult a várva várt berendezés.
A vízgyár (első) próbaüzemeltetése 2017 júniusában kezdődött. Érzékelhető volt a vezetékes víz minőségének a javulása, a víz elemzései is jó eredményeket mutattak, azt, hogy a vízből sikerült eltávolítani az arzént és a többi káros anyagot. Aztán minden a feje tetejére fordult. Leálltak a próbaüzemeltetéssel, menesztették a Vízművek igazgatóját. Kiderült ugyanis, hogy az érvényben levő szerbiai törvények nem teszik lehetővé azt, hogy egy város vízellátását magánvállalatra bízzák. Viszont a nagybecskereki önkormányzat mégis privát vállalattal kötött szerződést. Emiatt aztán hiábavaló volt a próbaüzemeltetés, mert nem kapták meg a működési engedélyt. Egy ekkora „baki” nyilván mindenhol felelősségre vonással jár. A Vízművek már amúgy is nyugdíjaztatásra „érett” igazgatójának a leváltása lett a közvélemény megnyugtatásának a „legfájdalommentesebb” módja. Aztán a szerbiai kormány elfogadta a törvénymódosítási javaslatot, ami után a vízszolgáltatást magáncégre is lehet bízni. De a huzavona folytatódott.
Következett az újabb próbaüzemeltetés, majd megint leálltak. Amikor már úgy látszott, hogy minden megoldódott, akkor mindig újabb akadály következett. Kiderült az is, hogy az egy ideig működtetett berendezésen pótmunkákat kell végezni. Többek között fel kellett emelni a víztározó medence oldalait. De ezt már nem a beruházó pénzéből végezték el, hanem köztársasági kölcsönből. Aztán bejelentették, hogy a nyersvíz három vegyszeres kezelését egyre csökkentették, és hogy a vízgyár társtulajdonosa lett egy izraeli kompánia. Felmerült a víz megtisztítása után fennmaradt veszélyes anyagok tárolásának a problémája is. Mindezen információk özönével mintha kerülni akarták volna a legfontosabb kérdés megválaszolását: vagyis, hogy mikor kezdi meg a működését a becskereki vízgyár.
Mert arról csak ígéreteket lehetett hallani. Ez év június eleje, aztán vége, július közepe, vége. Ana Brnabić miniszterelnök is adott egy tippet, annak az időpontja is szintén lejárt már. Újabban szeptembert emlegetik.
Sok a találgatás, az emberek pedig egyre bizalmatlanabbak. Az egyik helyi honlap közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett nagybecskerekiek háromnegyede nem hisz abban, hogy a vízgyár üzembe helyezésével megoldódik a város ivóvíz-problémája. Ennek ellenére komolyabb tiltakozás nincsen. A becskerekiek ugyan morognak, a szűkös családi költségvetés egy jelentős részét pedig továbbra is palackozott vízre költik. Aztán pedig mindjárt itt vannak a sörnapok is.
