2024. március 28., csütörtök

Borzas Kata magunkról és a velünk élőkről tanít

A bajmoki iskolások helytörténeti, nemzetiségi táborban ismerkednek egymás értékeivel

Borzas Kata címmel zajlik a héten helytörténeti jellegű, a faluban és a környéken élő nemzetek kultúráját, zenei, népművészeti és gasztronómiai hagyományait feldolgozó nyári tábor a bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskolában. Beszédes Andrea, az intézmény tanára, a nyári program egyik ötletgazdája és egyik szervezője elmondta, hogy a foglalkozások koncepcióját Ljubica Pokornik igazgatónővel és Sandra Maravić Bjelica történelem-tanárnővel közösen dolgozták ki.

A bajmoki Borzas Kata nyári tábor résztvevői (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A bajmoki Borzas Kata nyári tábor résztvevői (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

– Minden várakozásunkat felülmúlta a bajmoki gyerekek és szülők érdeklődése a táborunk iránt, hiszen az eredetileg remélt 30-as létszám helyett több, mint 50-en vagyunk. A foglalkozásokat és a programokat úgy osztottuk fel, hogy mindennap más-más nemzetiség hagyományait, szokásait, értékeit dolgozzuk fel, és ehhez illeszkedik a konyhai menü is. Hétfőn a szerb étkeket, kedden a horvátot, szerdán a magyart kóstolgattuk, csütörtökön roma ételeket fogyasztunk, pénteken pedig a bunyevác konyha finomságait. Mi tagadás, nagyon nagy gondban voltunk, mire megtaláltuk, hogy mi az, ami jellemzően egyik, vagy másik nemzetiség étke, hiszen rengeteg olyan van, amit valamennyi nép a sajátjának tekint – magyarázta a tanárnő, aki elmondta azt is, hogy az egymás étkeinek megismerésén túl az egymással történő erőszakmentes kommunikációra, az összetartozás érzésének mélyítésére fektetik a hangsúlyt.

A gyerekek helytörténeti ismereteiket gyalogtúrával ötvözve tágíthatják, hétfőn elsétáltak a rátai iskolához, kedden a kálváriadombhoz. A bácsalmási Hunyadi János Gimnázium diákjai szerdán „nemzetközi jelleget” kölcsönöztek a Borzas Kata-tábornak, akik a bajmoki gyerekekhez csatlakozva indultak el egy szabadkai városnéző túrára. A résztvevők mindennap megismerhetnek egy muzsikust, emellett karikaturista is bemutatja a tudományát, és a Magyar népmesék egy-egy epizódján át is igyekeznek felfedezni más etnikumok mesekincsének részleteit.

Gyetvai Beatrix, Mohácsi Sára, Beszédes Andrea és Mészáros Kornél (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Gyetvai Beatrix, Mohácsi Sára, Beszédes Andrea és Mészáros Kornél (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

– Nagyon pozitív energiákat mozgat meg ez a nyári program, azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek lelkesedése hatalmas, még a mosogatásért is megküzdenek egymással. A nyári programunk megvalósításának anyagi részét a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi, Nemzeti Közösségi Titkárság pályázati úton biztosította, 100 ezer dinárt nyertünk erre a célra, de hatalmas köszönet jár több helybeli, bácskossuthfalvi, pacséri és szabadkai magánvállalkozónak, akik eszközbeli hozzájárulásukkal emelték a gyerekek nyári programjának színvonalát – tudtuk meg Beszédes Andreától.

A hamarosan 6. osztályos Mohácsi Sára örömének adott hangot, hogy a tábornak köszönhetően sikerült tartalmasan eltöltenie a nyári szünidő egy részét.

– Az a jó ebben a táborban, hogy sok mindenről, saját és más kultúrákról is tanulhatunk – mondta el Mohácsi Sára.

Gyetvai Beatrix leendő 8. osztályos diák hozzátette, hogy most esélyük van megbarátkozni iskolatársaikkal, és közelebb kerülni egymáshoz azoknak a gyerekeknek, akik között tanév közben esetleg konfliktusok is adódhatnak.

Az Egészségügyi Középiskola leendő elsőse, Mészáros Kornél önkéntesként támasza a tábor szervezőinek.

– Segítünk a felnőtteknek a konyhán, a csoportok koordinálásában, és más munkában, mindeközben mi is nagyon sok új információval, tudással gazdagszunk – nyilatkozta a bajmoki Borzas Kata nyári tábor egyik önkéntes segítője.