2024. április 16., kedd

Ady blues a tanyán

Színésznövendékek verses produkciója a Szép Szó táborban

Tegnap egy különleges produkciót mutattak be a XXXI. Szép Szó táborban: az újvidéki Művészeti Akadémia színésznövendékeiből összeálló Alternatíva Társulat egy verses, zenés Ady-összeállítást mutatott be.

Ady blues a Kátai-tanya ebédlőjében (Lakatos János felvétele)

Ady blues a Kátai-tanya ebédlőjében (Lakatos János felvétele)

A produkciót idáig az újvidéki és a szabadkai közönség láthatta, most viszont a táborlakó fiatalok előtt mutatták be a hagyományostól eltérő vers-interpretációkat. Kőműves Noémi, a csoport vezetője arról számolt be lapunknak, hogy a verses összeállítás ötlete tavaly fogalmazódott meg bennük, és nem véletlenül esett a választásuk Adyra.

– Mivel 2019 Ady-emlékév, ezért őrá esett választás. Az év elején Lénárd Róbert felajánlotta, hogy szívesen megcsinálja velünk ezt a verses estet. A produkcióban benne van a most végzett osztály egy része és a harmadikba induló osztály két tagja. A cím azért lett Ady blues, mert ezt a zenei műfajt tudtuk a leginkább hozzá párosítani. Először az Új versek ciklusból szerettünk volna dolgozni, de végül mindenki talált olyan verset, amely nem ebből a ciklusból van, de mégis közel áll hozzánk. Az egész nagyon rövid idő alatt épült fel, mindössze másfél hét volt rá. A Szép Szó táborba úgy került ez a produkció, hogy ez egy verses tábor, és ezek nem egy megszokott formában előadott versek. Egy egészen másfajta perspektívát tudtunk felmutatni a gyerekeknek a versekhez – mondta el a csoportvezető, majd arról is szólt, hogy a versek megzenésítése Dienes Ákos közreműködésével zajlott.

Az Ady Blues című összeállításban Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Búbos Dávid, Nyári Ákos, Tóth Dániel és László Roland szerepel.