2024. április 20., szombat

Magasabb tartományi költségvetés

A tartományi kormány tegnapi ülésén döntött az idei vajdasági költségvetés átütemezésének javaslatáról, melynek értelmében a keretet 74,9 milliárd dinárban határoznák meg. Ez azt jelenti, hogy az idei büdzsé 467,8 millió dinárral lesz nagyobb, mint tervezték – áll a tartományi kormány sajtószolgálatának szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Mint kifejtik, az idei költségvetés nemcsak terjedelmében, hanem szerkezetileg is átalakul, így 900 millió dinárt meghaladó összeget tudnak fordítani különböző célokra.

Mintegy 500 millió dinárt irányoztak elő belőle szociális védelmi célokra, mint például a népjóléti intézmények működtetésének javítására, fiatal házaspárok támogatására falusi házak vásárlásakor, továbbá művelődési, oktatási célokra, és nem utolsósorban ifjúsági politikára.

A nagyberuházásra előirányozott keret is módosult, a mostani átütemezés értelmében 19,7 milliárd dinárban határozták meg, vagyis 402,4 millióval nagyobb összegben mint korábban.

Az idei költségvetés módosítási javaslata két olyan intézkedést is tartalmaz, amelyek a Tartományi Korrupcióellenes Terv kötelezettségeinek végrehajtására vonatkoznak.

A módosítási javaslat értelmében az idei költségvetési hiány 5,04 milliárd dinár lesz, ami 7,35 százaléka a tervezett bevételnek. Ez bőven belefér a törvényileg engedélyezett 10 százalékos keretbe.