2024. április 19., péntek

Tartható a kétszázalékos infláció

Az infláció alacsony és stabil marad, így 2019-ben folytatódnak a kedvező tendenciák Szerbiában – mondta Željko Jović, a Szerbiai Nemzeti Bank illetékese tegnapi sajtótájékoztatóján az augusztusi inflációs jelentés bemutatásakor. Kiemelte, hogy az infláció szintje több mint 70 százalékkal csökkent az elmúlt négy évben. Jelenleg két százalék körül mozog.

A szerb kormány által bejelentett 10–12 milliárd eurós beruházások nem befolyásolják az államadósság GDP-arányos növekedését – tette közzé Milan Trajković, a Szerb Nemzeti Bank vezérigazgató-helyettese. Rámutatott arra, hogy a beruházások növekedésével párhuzamosan az állam folyamatosan többletet valósít meg, ennek köszönhetően az adóbevételek átlag 10 százalékkal növekednek majd a következő időszakban.

Trajković hangsúlyozta, hogy a bejelentett beruházások nem veszélyeztetik a költségvetés megvalósíthatóságát, és a jelenlegi kiadások szigorú ellenőrzése hozzájárul a GDP növekedéséhez az építőipar, a közlekedés és a szolgáltatási szektor fejlődése révén.

A Szerb Nemzeti Bank adatai szerint 3,1 százalékos volt a GDP növekedése 2019 második negyedében, ezt elsősorban az építőipar 20 százalékos és a különböző szolgáltatások 4 százalékos növekedése eredményezte, a második negyedévben azonban gazdasági hanyatlásra is volt példa. Az ipari termelés növekedésének lassítását többek között a kőolaj- és a vegyipari termelés csökkenése befolyásolja, de összességében jók az eredmények. Trajković becslése szerint az év második felének harmadik negyedében még ennél is magasabbra, csaknem négyszázalékosra is szökhet a gazdasági növekedés.